Aktuális

Elkerüli a börtönt a támadó hencidai kutyák gazdája

Bors

Létrehozva: 2018.07.05.

10 hónap fogházbüntetésre ítélte – két évre felfüggesztve - a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a férfit, akinek kutyái kétszer is emberekre támadtak Hencidán.

Az ügy másodrendű vádlottját, aki az elsőrendű vádlott édesanyja, 2 évre próbára bocsátotta a bíróság. A kutyák gazdáit a bíróság gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt mondta ki bűnösnek.

A hencidai családi házban több nagytestű, kaukázusi kutyát tartottak. Az állatokról közösen gondoskodtak. A kutyákat az első udvartól egy nehézkesen működő tolózáras kiskapu választotta el.

2015. október elsején egy helybeli, 72 éves asszony kerékpározott el a ház előtt, ahol nyitva hagyták a nagykaput. Az egyik kaukázusi kutya kiszaladt az utcára és felborította az asszonyt. Röviddel ezután a másik két nagytestű kutya is odafutott az idős asszonyhoz, de nem tudták megharapni. A sértettnek úgy sikerült ezt megakadályoznia, hogy maga fölött tartotta a biciklit. A másodrendű vádlott eközben a konyhában volt, így nem tudhatta, hogy felügyelet nélkül maradt a kapu. Az idős nő combcsonttörést szenvedett, fél év alatt gyógyult fel.

Bár az első támadás után a vádlottak a kertkapu tolózárját egy madzaggal is megerősítették, 2017 augusztusában újra támadtak a kutyák.

Ezután a hatósági állatorvos a kutyák 14 napos megfigyelését rendelte el, de veszettségre utaló tünetek nem jelentkeztek. 

A bíróság indoklásában elhangzott: a hanyagság megállapítható, a vádlottak nem jártak el körültekintően, az első támadást a férfi mulasztása okozta, de ezt követően megelőzhették volna, hogy az állatok újra emberre támadjanak. A vádlottak tudták, hogy a kutyák agresszívek, így még figyelmesebbnek kellett volna lenniük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715024411
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194823_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Komment – Lejárt az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő a június 9-i önkormányzati választásra + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715024411
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715024411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715024411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715024411
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?