Aktuális

Elképesztő ostobasága miatt vakult meg a hiú nő

Bors

Létrehozva: 2014.01.09.

A teljes családja hallgatta elképedve, mire készül a fiatal nő, de hiába próbálták egy emberként lebeszélni a tervéről, ő elutazott Dél-Amerikába, hogy íriszbeültetéssel változtassa meg a szeme színét. Okosabb lett volna, ha a rokonaira hallgat.

Az Angliában élő Shenise Farrell a fejébe vette, hogy neki nem elég jó az a sötétbarna szemszín, amellyel a teremtő megáldotta, és az interneten kezdett el kutakodni plasztikai lehetőségek után, hogyan változtathatná meg az írisze színét.

Talált is a közép-amerikai Panamában egy plasztikai sebészt, aki alig nyolcezer angol fontért - bagatell hárommillió forintért - vállalta a beavatkozást.

A Daily Mail beszámolója szerint a hölgy a sötétbarna helyett világosbarna tekintetre vágyott, de amikor elutazott a tengerentúlra, a helyszínen kiderült, hogy sajnos éppen kifogytak az áhított színű íriszimplantátumból (ezt úgy kell elképzelni, mint egy színezett kontaktlencsét, amelyet tartósan beültetnek a szemgolyóba.)

Hogy el ne maradjon a műtét, ami miatt már átszelte az óceánt, Shenise hagyta magát meggyőzni, hogy remekül fog neki állni a kék színű szem is. A beavatkozás húsz percig tartott, és vélhetően egy horrorjelenethez hasonlított, mert Shenile azt mesélte, hogy sikoltozott közben. Az orvos rá is szólt, hogy hagyja abba a hisztit, mert még elront valamit.

Az igazi horror viszont csak ezután következett: a nő már nem volt barnaszemű, viszont nem is látott rendesen.

Az orvos megnyugtatta, hogy ez normális, némely páciensnél két hétig is eltart, amíg újra kitisztul a látás, így Shenise hazautazott Londonba. Ott viszont a látása rohamosan tovább romlott, míg a végén gyakorlatilag már egyáltalán semmit nem látott.

Kétségbeesve ment el egy londoni szemészeti klinikára, ahol az orvosok eleinte tanácstalanul vakarták a fejüket, majd arra jutottak, hogy az implantátumot mindenképp el kell távolítani, hogy megmentsék a látását. Ugyanakkor közölték, hogy a beavatkozás is kockázatos, mert attól is végleg megvakulhat.

A nőnek nagy mázlija volt, hogy a londoni orvosok már nem voltak olyan pancserek, mint a panamai, és bár három hónapba telt, míg a látása rendesen visszatért, Shenise szeme ma már újra a régi. És lássanak csodát, már nem is akar új szemszínt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713484510
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713484510
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713484510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713484510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze