Elképesztő, mikre képes ez az erőember a szempilláival (is) - videó

A következő kitűzött cél két repülő elhúzása lenne - méghozzá a fogaival.

A következő kitűzött cél két repülő elhúzása lenne - méghozzá a fogaival.

Ghulam Farooq az extrém figurák között is meglepően extrém alak. Bár számos ismert erőember van, aki nem csupán a karjait vagy a lábait használja különleges látványosságok végrehajtására, olyanokról azonban nem sűrűn hallunk, akik még a szemhéjukat is bevetik egy-egy emberfeletti mutatvány kedvéért.

Nos, a pakisztáni férfi bizony ebben jeleskedik, négykilós téglákat tart meg szemhéjaival, miközben egy fakírágyon áll (a videón ez a produkció az 53. másodperctől látható). De emellett például összeszorított fogaival képes elhajlítani egy vasrudat, vagy kibírja, ha egy autó áthajt rajta, illetve szájjal elhúz egy utasokkal teli buszt.

Teljesítményeiért meg is kapta már a Vasállkapocs becenevet. – Imádok kaszkadőrmutatványokat végrehajtani, ez az egyetlen, amiben igazán jó és profi vagyok. Számomra piskóta megcsinálni ezeket dolgokat – nyilatkozta Ghulam.

A négygyermekes apa durván egy évtizede fogott bele ebbe az egészbe, miután látott erről egy műsort a tévében – írta meg a Mirror. Összeismerkedett egy veterán kaszkadőrrel, aki a mentora lett. Most pedig már ő is azt tervezi, hogy tévéműsorokban mutatná meg, mire képes. Emellett megnyitotta kaszkadőriskoláját is.

Ghulam legújabb terve egyébként az, hogy fogaival egyszerre akar elhúzni két repülőgépet – ezzel Guinness-rekordot állítana fel.