Elképesztő! Hova tűnt a kórházból a bepelenkázott Imre?

Elképesztő! Hova tűnt a kórházból a bepelenkázott Imre?

döbbenet
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 20. 05:40
Képtelenségnek tartja öccse eltűnését Mile Sándor. Április 9. óta semmi hír nincs róla, pedig szerinte elképzelhetetlen, hogy saját lábán elhagyhatta a karcagi kórházat, ahova tavaly október 5-én vitték be.
Hu-Zo

Imre öcsém el­esett, beütötte a fejét, és vérömleny keletkezett az agyában. Hogy emiatt miért a pszichiátrián kezelték, azt nem tudom – meséli a Borsnak Sándor.

– 10-15 féle gyógyszert kapott, és kikötözték. Mi Püspökladányban lakunk, a 85 éves édesanyámmal hetente kétszer tudtuk meglátogatni. 75 kilóról lefogyott 45-re, és ha eloldották, menni is csak annyit tudott, hogy legfeljebb az asztalig elbotorkált.

Imrét utoljára április 3-án, vasárnap látogatták meg hozzátartozói. Akkor megbeszélték a kórházzal, hogy következő szerdán hazaviszik. Már a betegszállítók is visszaigazolták a megrendelést, amikor telefonáltak a kórházból, hogy nem engedik haza a beteget, mert a család nem tudja otthon ápolni megfelelően.

– Ami azután történt, arra nincs magyarázat – folytatja a báty. – Szombaton hívtak a kórházból, hogy Imre eltűnt, ami képtelenség. Egy szál pólóban, bepelenkázva, papucsban nem sétálhatott ki az ötfokos hidegbe. Hiába érdeklődtem a kórházban, hogy mi történt, azonkívül, hogy eltűnt, semmit nem mondtak. Hasztalan kértem a kórházi jelentést, azt válaszolták, hogy csak akkor adják ki, ha megkerül. Feljelentést tettem a rendőrségen a kórház ellen, de a nyomozás eredményéről sem mondanak semmit. A kórház nekik sem adta ki a jelentést, sőt feljelentett minket. Az intézmény be van kamerázva. Kértük, hogy nézzék meg a felvételt, de állítólag az aznapi nincs meg. Anyám depressziós lett, éhségsztrájkot akar kezdeni a kórház előtt. Nem tudjuk, hogy mi lehet a dolog mögött, miért ez a nagy tit­kolózás.

Csípős

Túl szomorú ez a történet a viccelődéshez, de állítólag amikor valakit téridőugrással elragadnak az ufók, akkor leállnak a térfigyelő kamerák is. Vajon ezen a nyomon még nem indult el senki? Huszti Zoltán

Megkerestük a karcagi Kátai Gábor Kórházat, ahonnan egy közleményt küldtek. Eszerint Mile Imre eltűnése ügyében a Püspökladányi Rendőrkapitányság jelenleg is körözési eljárást folytat.

Erre tekintettel további információt az intézménynek nem áll módjában adni. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságtól pedig annyi tájékoztatást kaptunk, hogy Mile Imrét még mindig keresik, eddig nem sikerült a nyomára bukkanni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.