Aktuális

Elítélték a Hosszúpályiban nagyszüleivel egy húsvágó bárddal végző férfit

MTI

Létrehozva: 2017.03.17.

<p>Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken azt a 28 éves vádlottat, aki 2015 áprilisában egy húsvágó bárddal és egy késsel azért ölte meg nagyszüleit Hosszúpályiban, mert nem adtak neki 70 ezer forintot - közölte a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.</p>

Tatár Tímea tájékoztatása szerint K. Csabát a bíróság több ember sérelmére, előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személyek sérelmére elkövetett emberölés bűntette, valamint közokirattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek, és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott legkorábban 35 év múlva szabadulhat feltételesen. K. Csabának az eljárás 3 és fél milliós bűnügyi költségét is ki kell fizetnie.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyészség mellett a vádlott és védője is három nap gondolkodási időt kért. A bíróság döntése értelmében a vádlott előzetes letartóztatásban marad.

A vádirat szerint a debreceni vádlott és a Hosszúpályiban élő nagyszülők kapcsolata nem volt konfliktusmentes. Előfordult, hogy a sértetteknek nagyobb összegű készpénze tűnt el ismeretlen körülmények között, a nagyszülők a vádlottra gyanakodtak. 

K. Csaba különböző szórakozóhelyeken, szállodában végzett alkalmi munkát, tartós munkaviszonya nem volt. Anyagi helyzete folyamatosan romlott, édesanyja és nevelőapja rendszeresen támogatták, de ez nem fedezte költséges életformáját. Elhatározta, hogy nagyszüleitől fog mindenáron pénzt szerezni, és ha az időskorú nagyszülők önként nem adnak neki, akkor erőszakos úton, fenyegetés, vagy akár bántalmazás útján is megszerzi a pénzt. 

2015. április 3-án Debrecen belvárosában sétálgatva gondolta ki, hogy milyen ürüggyel keresse fel a Hosszúpályiban lakó öregeket. Kora délután lakásában magához vett egy húsvágó bárdot, majd autóbusszal nagyszüleihez indult. K. Csaba megérkezése után arra várt, hogy nagymamája egyedül maradjon, mert tőle akart pénzt kérni. Közölte az idős asszonnyal, hogy hetvenezer forint készpénzre lenne szüksége, az asszony azonban visszautasította. 

Vallomása szerint ekkor "felment benne a pumpa", elővette a bárdot és fejbe vágta a 74 éves asszonyt. Azt gondolta, hogy ezek után a 80 éves nagyapjával is tennie kell valamit, így behívta a szobába és őt is fejbe verte a bárddal. Ezután többször megütötte a földön fekvő öregeket, majd a konyhából egy késsel tért vissza, és többször megszúrta nagyszüleit. Miután úgy vélte, hogy mindketten meghaltak, készpénz után kezdett kutatni, végül csaknem 400 ezer forinttal és néhány ékszerrel távozott.

A férfi taxival tért vissza Debrecenbe, otthon a szemétledobóba dobta véres ruháját és a bárdot, rendbe tette magát, majd elvitte a szüleit vacsorázni. A családtagok másnap a kora délutáni órákban mentek vissza Hosszúpályiba, és találtak rá az elhunyt sértettekre. K. Csaba Debrecenben maradt, felkereste barátnőjét, akinek a meggyilkolt nagyszülőktől elhozott pénzből virágcsokrot, süteményt, parfümöt és ékszert vásárolt.

K. Csaba előbb tagadta, hogy ő követte el a bűncselekményt. Azt mondta, hogy egy nagyobb összegű uzsorakölcsön miatt mások ölték meg a nagyszüleit és azok kutatták át a házat is. Az ítélet indoklásában azonban elhangzott: a helyszínen csak a vádlott DNS nyomait rögzítették a helyszínelők, idegen személy DNS-ét nem találták. A vádlott történetét a tanúvallomások sem támasztották alá. 

K. Csaba később beismerő vallomást tett és feltárta a bűncselekmény minden részletét. Lányi Csaba tanácselnök elmondta: egy családtag tanúvallomása szerint a vádlott volt a kedvenc unoka, többször is támogatták őt a nagyszülők, kivételezett helyzetben volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713576309
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713576309
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713576309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713576309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól