Aktuális

Elítélték a 6 éves autista kisfiút meggyilkoló rendőrt

Bors

Létrehozva: 2017.03.26.

Derrick Staffordot, louisianai rendőrt bűnösnek találták emberölés és emberölési kísérlet gyanújában. Az áldozat egy 6 éves autista kisfiú volt – számolt be róla a New York Post.

A bűncselekményt egy másik rendőrtiszt rögzítette a testkamerájával. Stafford az autójából nyitott tüzet, ami megölte Jeremy Mardist, illetve súlyosan megsebesítette a kisfiú édesapját. A felvételen látszik, hogy az apuka, Christopher Few feltartott kézzel ült a járműben, amikor két rendőr összesen 18 lövést adott le rájuk. Ebből legalább négy a kis Jeremyt találta el, aki még a helyszínen, perceken belül meghalt. 

Stafford azzal magyarázta a lövöldözést, hogy attól tartott, hogy Christpher Few meg fogja ütni a másik rendőrt, Norris Greenhouse-t.

„Úgy éreztem nincs mást választásom, mint, hogy megvédjem Norrist. Ez az egyetlen ok, amiért tüzet nyitottam” – nyilatkozta Stafford.

A vádlott sírva fakadt, amikor a tárgyalás során az ügyész képeket mutatott neki az első osztályos kisfiúról, akit megölt. 

Azt mondta, hogy nem tudta, hogy a kisfiú az autóban ül, és azt se látta, hogy az apjának mindkét keze a levegőben van.

Stafford ügyvédjei azzal próbáltak védekezni, hogy a nyomozók túl hamar lezárták az ügyet, egy héttel a lövöldözés után. Az egyikük azt is megkérdőjelezte, hogy ha a tisztek nem feketék lettek volna az áldozat pedig fehér, akkor másképp alakul-e az ítélet.

Ráadásul megpróbálták az apukát hibáztatni, azzal vádolták a 26 éves Few-t, hogy az üldözés közben nekiment Norris Greenhouse autójának és ekkor tört ki a lövöldözés. Az ügyészek szerint az apa reakciója se indokolja, hogy Stafford elkezdett lőni. 

Few a vallomásában elmondta, hogy semmilyen figyelmeztetést nem hallott, mielőtt lőni kezdtek rájuk. 

Az ügyész megkérdezte tőle, megbánta-e, hogy nem állt meg, amikor meglátta a villogó kék fényt. „Határozottan igen. Minden nap.” – válaszolta. Állítása szerint nem akart menekülni, csak igyekezett biztonságosan vezetni.

Stafford egy hét múlva kezdi meg büntetését.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!