Elhunyt ikertestvérének ajánlotta koronáját a hétéves Virág

Mindössze hétéves az a kislány, aki idén tavasszal elvesztette imádott ikertestvérét. A Siófok-közeli, Töreki településén élő Virágot azonban a mai napig is olyan szoros testvéri kötelék fűzi Kiarához, hogy a legutóbb megnyert szépségkirálynői koronáját is az ő emlékének ajánlotta.

Ahogy arról a Bors korábban már beszámolt: Hauszgénusz Kiara kicsiként izommozgás-problémával küzdött, majd 2014 februárjában lesújtó diagnózist kapott a család. Kiderült, hogy a kislányt félrekezelték egy jóindulatú tu­morral, amely időközben rossz­indulatúvá vált. Több áttét is keletkezett, amelyek az idegrendszerét támadták. Műtétek és sugárkezelések során esett át, de több csontvelő-transzplantáció is várt rá. A leletek kétszer is azt mutatták, hogy sikerült legyőznie a neuroblastomaként em­legetett gyilkos kórt, de az sajnos 2015 és 2016 novemberében is kiújult. Kiara hősiesen küzdött, a szervezete azonban idén márciusban, mindössze hat- évesen feladta a harcot.

A Bors 2016. 11. 09-én írt Kiaráról. A család akkor még bizakodott a kislány gyógyulásában

Az ikerpár korábban több szépségversenyen is közösen szerepelt. Édesanyjuk, Hauszgénuszné Kristó Krisztina elmondta: a történtek ellenére úgy döntöttek, hogy tovább folytatják a versenyzést. Virág így szeptember végén részt vett a Görögországban megrendezett Little Miss World 2017 szépségversenyen is. A megmérettetésre a világ minden tájáról érkeztek versenyzők, neki azonban az erős konkurencia ellenére is sikerült elnyernie a Mini Miss Europe győztesének járó koronát.

Virág Görögországból egy koronával tért vissza. A fejdíszt ikertestvére urnája mellé helyezte

– A versenyek sokat segítettek neki abban, hogy feldolgozza az ikertestvére elvesztését. Mostanra már bátran nyit a többi gyerek felé is. Úgy veszem észre, hogy Kiarának is akar bizonyítani: ha sikerül elnyernie egy-egy koronát, akkor hazahozza, és a kistestvére urnája mellé helyezi azokat –mesélte a büszke édesanya.