Aktuális

Elhunyt felesége miatt bizonyítaná ártatlanságát Répás Lajos

Bors

Létrehozva: 2019.01.09.

Forrás: Csányi Kriszta

Elhunyt felesége miatt akarja bebizonyítani ártatlanságát az egykori szépségverseny-szervező. Répás Lajos erről a Borsnak beszélt szerdán a Fővárosi Törvényszék folyosóján, miközben tanúkihallgatásokkal folytatódott az ellene kerítés miatt indult, s már négy és fél éve folyó per.  

A vád szerint a modell- és hoszteszmunkákon túl olyan lányokat közvetített ki férfiaknak, akik szexuális szolgáltatásokat nyújtottak, ő pedig anyagilag részesült ebből. Répás volt üzletfelei beszéltek most a bíróságon, egyikük azt mondta, hogy Répás irodájában fellapozott egy portfóliót, amiben lányok fotói voltak, és választott közülük.

– Ha kellett egy lány, képeket küldött, és elmondta, ki mennyi időre, mennyibe kerül. Azt is hozzátette, hogy melyikük „bevállalós”, ami azt jelentette, hogy szexelni is lehet vele a végén kölcsö­nös szimpátia esetén – vallotta a volt üzlettárs.

Egy másik tanú az iroda közelében lévő szállodába ment a lányokkal leggyakrabban, ez körülbelül tízszer fordult elő, egy órára fizetett a lánynak húszezret. Bár mindegyikük azt vallotta, hogy a lányoknak fizetett, de nem volt tudomásuk arról, hogy maga Répás részesedett volna ezekből a pénzekből. 

– Én nem kényszerítettem egyik lányt sem, ők kerestek fel engem, hogy adjak munkát nekik. Az egész vád nevetséges. A feleségem az én meghurcolásomba halt bele, és csak azért csinálom végig, hogy neki bebizonyítsam az ártatlanságomat – húzta alá a Borsnak a megvádolt Répás Lajos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635013
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635013
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány