Aktuális

Elhunyt a legendás távgyógyító, Gyurcsok József

Bors

Létrehozva: 2017.04.26.

Hosszú betegeskedés, több agyvérzés után elhunyt Gyurcsok József. A Harmonet.hu értesülése szerint a természetgyógyászt 66 évesen, Gyöngyösön érte utol a halál. 

Családja már temetéséről is intézkedett, április 28-án az Érdi Nagytemetőben helyezik végső nyugalomra. Szerettei, tanítványai, barátai búcsúztatják, és a hozzátartozók kérik azokat, akik ismerték és szerették, hogy a hírt juttassák el mindazokhoz, akik a temetésre el szeretének menni, hogy végső búcsút vegyenek tőle.

Gyurcsok József nem érte meg a 86 évet, amit egykor magának jósolt az RTL klub egyik műsorában. 

A híres energetikai gyógyász és egyházalapító tanító korábban villanyszerelő volt. Amikor megkapta elhívását, eleinte magánúton fogadta a hozzá fordulókat. Elsőként vezetett távgyógyító műsort a Budapest televízióban, amely a szkeptikusok körében nagy felháborodást váltott ki. Kismarosi tanyáján gyógyító központot működtetett, majd megromló egészsége miatt a városba, a családhoz költözött.

Több könyve jelent meg, a Megérint a jövő, melyben a módszerét mutatta be, és a Szeretet újjászületése, melyben a megvilágosodás útjáról beszélt. Vallomás című könyvében az Istennel való találkozásáról beszél. Az UFO kérdést az Élet ajándékba című könyvében fejti ki. 

Számos hangfelvétel, meditáció és youtube videó őrzi az emlékét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713530412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor