Aktuális

Elhunyt a hároméves kislány, aki a 4. emeletről zuhant ki Kistarcsán

Bors

Létrehozva: 2017.05.20.

Szombat kora reggel, 6 óra után történt a szörnyűség a kistarcsai Eperjesi úton. Egy négyemeletes társasház tetőtéri lakásából zuhant ki egy hároméves kislány. Úgy tudjuk, ez idő alatt a család egy barátja, egy fiatal lány vigyázott a gyermekre. A gyermeket válságos állapotban vitték kórházba, de úgy tudjuk, már nem tudták megmenteni életét. Nagypapája Facebook-oldalán azt írta: „Nyugodj békében kisunokám”, a rokonságból többen is feketére állították profilképüket.

– Kora reggel jöttem haza a vásárlásból. Akkor láttam egy férfit állni a ház előtt, a kislány édesapja volt. Rettentő idegesnek tűnt, nem csodálom... Úgy tudom, az éjszakai műszakból tért haza. Ilyenkor gyakran vigyázott a gyerekre a lány. Az apa talált rá a picire – mondta a Borsnak az egyik szomszéd.

A házat kordonnal vették körbe a rendőrök, akik három autóval is a helyszínre vonultak. A ház lépcsőházát is leszalagozták, csak azt engedik be, aki ott lakik.

A helyszínelés legalább négy órán át tartott. Ottjártunkkor éppen a lányt vitték el a rendőrök kihallgatásra. A fiatal lány láthatóan megtört, bilincs nélkül ültették autóba. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség miatt nyomoz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült