Aktuális

Elhagyatott bányában földelte el a fenyegetőző vállalkozót Gyula

B. B.

Létrehozva: 2019.01.12.

Brutális módon végzett ki egy házaspárt 1988-ban a mindössze 28 éves Sárosi Gyula. A fiatal kubikos azért gyilkolt, mert nem akarta, hogy a vállalkozó Becző Károllyal közös, hullagyalázó vállalkozásukra fény derüljön.

A Becző házaspár eltűnését 1988. február 2-án jelentették, a szomszédoknak ugyanis gyanús lett, hogy a pár már egy ideje nem mutatkozik. A zsaruk a család dunakeszi házába lépve azonnal látták, hogy valami nagyon nem stimmel: az ajtó nyitva volt, a televízió kísértetiesen sistergett a háttérben, az asztalon pedig még ott volt a napokkal korábban, sietősen félbehagyott vacsora nyoma.

Platinát csempészett a családfő

A nyomozás részleteiről akkor a Dunántúli napló írt: kiderült, hogy a rejtélyes módon eltűnt Becző Károly sem éppen tisztességes ösvényen kereste a kenyerét: a vállalkozótársai ugyanis elárulták, hogy 1987 őszén Károly azzal állt eléjük, nagy mennyiségben tud nagyértékű platinát szerezni, és azt kérte, segítsenek külföldön elsózni a feketén szerzett árut. Decemberben az első szállítmány meg is érkezett, amelyet Becző Ausztriába csempészett, és eldugott egy ismerősénél, aki azt sem tudta, mit őrizget barátja kérésére. Károly ekkor ugyan még hazatért, és január 18-án nagy hangon azzal dicsekedett: hamarosan érkezik a következő szállítmány. Ám ezután csönd lett a férfi körül, és soha többé nem látták élve.

Hullarablásból akart meggazdagodni

A rendőrség akkor döbbent csak meg igazán, amikor a nyomozás során eljutottak a sződligeti Sárosi Gyulához. A 28 éves kubikos képtelen volt tovább magában tartani az elmúlt hónapok során felhalmozott borzalmas tetteit, és mindent bevallott. Elárulta, hogy a gazdasági munkaközösségben ismerkedett meg Beczővel, akinek elhintette, temetkezési vállalkozó ismerősétől platinához tud jutni, méghozzá úgy, hogy a férfi a hozzá bevitt holttesteket meggyalázva kioperálja az azokba épített protéziseket és implantátumokat. Innen nem volt megállás, a hullagyalázó vállalkozástól egyenes út vezetett a tragikus kettős gyilkosságig.

Beczőt ugyanis elkapta a gépszíj, megrészegült a várható nyereségtől, egyre többet akart, ezért megfenyegette Sárosit, intézkedjen a következő szállítmányról, különben a bűnöző ismerőseivel elintézteti őt. A fiatal kubikos ettől olyannyira megijedt, hogy eldöntötte: leszámol Károllyal. Sárosi ezért a következő fémszállítmány ígéretével egy elhagyatott, szokolyai bányához csalta a férfit, ahol két lövéssel végzett vele, és helyben elföldelte. Ezután egyenesen a férfi dunakeszi otthonába ment, ahol a mit sem sejtő feleségét elkapta, megfojtotta, majd a testét Sződligetre vitte, és az otthona környékén elásta.

Értéktelen fémek

A férfi, miután mindent bevallott, elárulta, hova rejtette pontosan a testeket, ezeket a zsaruk meg is találták, hamarosan pedig felgöngyölítették a megmaradt, elvarratlan szálakat is, így egyenesen ahhoz a temetkezési vállalkozóhoz jutottak, aki az egész nemesfémüzletet elindította. Itt derült fény a még szomorúbb valóságra, hogy az egész fenyegetés és öldöklés valójában egy hazugságon alapult: a platinának hitt fémről ugyanis csakhamar kiderült, értéktelen vasötvözet csupán, így valójában egy átverés miatt kellett a házaspárnak meghalnia. Sárosinak pedig hosszú éveket rács mögött töltenie.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713463813
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713463813
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713463813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713463813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze