Aktuális

Elgázolta kollégáját, halálba ment a vasutas

Bors

Létrehozva: 2019.02.12.

Önkezével vetett véget életének egy nagykanizsai vasutas. László nem tudta feldolgozni, hogy halálra gázolta egyik kollégáját.

Forrás: MTI

Rémálmok gyötörhették régóta Lászlót, aki a jelek szerint képtelen volt feldolgozni, hogy halálra gázolta egy munkatársát. Az 56 éves férfi tavaly októberben a nagykanizsai Csónakázó-tónál csapta el a férfit a vasúti síneken, az áldozat szintén vasutas volt. A családapát rettenetesen megviselték a történtek, hónapok teltek el, idén januárban pedig eltűnt otthonról. Felesége azt mondta a rendőröknek: férje zavartan viselkedett az elmúlt időszakban, és bár sem a tragikus gázolás előtt, sem utána nem beszélt öngyilkosságról, az asszony attól tartott: párja önkezével vethetett véget életének. A napokban egy férfi holttestét találták meg Nagykanizsán, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pedig megerősítette: az eltűnt vasutas testét találták meg.

László, akit régi barátai csak Csibének becéztek, pszichiátriai kezelés alá került az októberi tragédia után, ám ez sem mindig segíthet. 

– Rémálmok is kínozhatták. A gázolást megidéző lidérces álmok mellett a betörő emlékképek is gyötörhették – ma­gyarázta a Borsnak Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. – Az ilyen traumák után nagy szerepe van a támogató közegnek, de van, amikor ez is ke­vés. Az öngyilkosság egy folyamat utolsó szakasza, sosem egyik napról a másikra következik be. A mozdonyvezető a saját börtönébe került, nem tudta feldolgozni a történteket. Bűnösnek, gyilkosnak érezhette magát. Olyannak, aki elvette egy másik ember életét. A gázolás után megváltozott az élete, és arra, hogy ennek az elviselhetetlen, szorongásos állapotnak végre vége legyen, egyetlen kiútnak az öngyilkosságot láthatta – értékelt a pszichológus.

Kerestük a Magyar Államvasutakat, milyen segítséget kapnak azok a dolgozók, akik Lászlóéhoz hasonló lelki törésen mennek keresztül munkájuk végzése során, de lapzártánkig nem kaptunk választ. Ugyanakkor a Budapesti Közlekedési Központ gyakorlata az, hogy minden gázolásos baleset után azonnal leváltják a sofőrt. Neki kell eldöntenie, hogy másnap volán mögé tud-e ülni, újra felveszi-e a munkát. Az esetek többségében ez a jellemző, de a járművezető általában egy nap szabadságot kap. Olyan sofőr is van, aki az esetleges betegszabadság és pszichológiai kezelés ellenére sem képes újra dolgozni, annyira megviselik a történtek.
Úgy értesültünk, Lászlót a tragédia után táppénzre küldte a MÁV.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146194_auto_resized.jpg
origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713609311
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144965_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713609311
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713609311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713609311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713609311
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban