Éjjel általában derült lesz az ég, ugyanakkor az ország északkeleti felében erősen felhős területek is előfordulhatnak.
Ott néhol kisebb eső, zápor sem kizárt. Helyenként párássá válik a levegő, ködfoltok is kialakulhatnak. Napközben északkeleten is csökken a felhőzet, többnyire napos időre számíthatunk, majd délutántól az Alpokalján megvastagszik a felhőtakaró. Kisebb zápor elsősorban a nap második felében a Nyugat-Dunántúlon és az északi megyékben lehet. Kezdetben a jellemzően mérsékelt déli, délkeleti szél néhol megélénkülhet, majd délután a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul, és többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hőmérséklet hajnalban 3 és 14 fok között alakul, a Dunántúlon lesz a hűvösebb. A csúcshőmérséklet 22 és 28 fok között valószínű, a Tiszántúlon várható a legmelegebb.
Az átvonult hidegfront élettani hatásai fokozatosan megszűnnek. Kedden a magasban kezdődő melegedés hatására az érzékenyebb szervezetűeknél a melegfrontokkal együtt járó tünetek jelentkezhetnek. A fejfájásnak, migrénnek, levertségnek, fáradékonyságnak, szédülésnek légköri okai is lehetnek, esetleges alvási zavarok is felléphetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.