Aktuális

Élete végéig tagadta brutális tettét Szita Bence mostohája

M. S.

Létrehozva: 2017.01.31.

Sosem számolt el azzal a gaztettel, amely örökre a nevéhez fűződik. Ismerői szerint Polcz Erika megbánás nélkül ment a másvilágra, tettét haláláig tagadta.

Forrás: Végh István

A büntetés-végrehajtás már hivatalosan is értesítette a hozzátartozókat Polcz Erika haláláról, azonban részükről még nem érkezett visszajelzés: vállalják-e a nő temetését. A Bors biztos forrásból úgy értesült: a családtagok nem kérték, hogy megnézhessék az asszony holttestét. Erre a procedúrára egyébként hivatalból sincs szükség, az elhunyt fogvatartottak hozzátartozók általi azonosítását nem írja elő semmiféle jogszabály.

Kertész érdeklődött

Lapunk megtudta: Polcz Erika két, tényleges életfogytiglani büntetését töltő bűntársa is értesült a nő haláláról. Kertész Józsefet nemrég a fővárosi, Kozma utcai gyűjtőfogházba helyezték át, a férfi az egyik felügyelőtől érdeklődött, igaz-e a hír, hogy Polcz Erika meghalt? Forrásunk szerint a férfit nem viselte meg különösebben a megerősítés. Bogdán József, aki késsel és ásóval megölte Szita Bencét, a sátoraljaújhelyi fegyház lakója. A börtönben nagyon hamar terjednek a hírek, hiszen az újságolvasás, tévénézés engedélyezett, így tegnap Bogdánhoz is eljutott Polcz halálhíre.

Homályos történet

Polcz Erika két éve, a Hír Tv Riasztásának adta élete egyetlen interjúját. Akárcsak a bíróságon, a 2015 januárjában folytatott beszélgetés során is tagadott. – Az üggyel kapcsolatban olyan információk jutottak a tudomásomra, amelyek megváltoztathatják az ítéletet. Nem vagyok szörnyszülött, nem vagyok gyilkos. Indokom sem volt Bence megölésére – magyarázta Polcz, aki szerint Bogdán és Kertész végzett Bencével. Arra azonban nem adott magyarázatot, hogy a két férfinak mi oka volt erre.

Hogy ölhet egy anya?

Polcz Erika halálhíre semmiféle részvétet nem váltott ki olva-sóinkból, sőt inkább dühösen fejezték ki a véleményüket arról, hogy a nő nem részesült a tettéhez arányos szenvedésben.

Egy Ágica nevű olvasónk így vélekedett: „Cseppet sem vagyok rosszindulatú, de ez az Erika megérdemelt volna még néhány hónapot így, kínok közt. Túl gyors volt a betegsége.”

Georgina osztotta e véleményt: „Megérdemelte a halált, bár szenvedhetett volna többet is. El nem tudom képzelni, mi vihet rá egy anyát, hogy megöljön egy gyermeket.” 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498912
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140754_auto_resized.jpg
life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498912
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze