Aktuális

Elege lett a munkahelyéből, ezért nem is akárhogy mondott fel!

Bors

Létrehozva: 2017.02.27.

Lehet-e ennél stílusosabban lelépni egy olyan munkahelyről, amit gyűlölünk? Nem hinnénk.

Talán keveseknek kell elmagyarázni azt, hogy milyen érzés nap mint nap olyan munkahelyre bemenni dolgozni, amit rühellünk. Nehezen indul a nap, lassabban megy a készülődés, útközben elfog a rosszullét, ha pedig beértünk, egyre csak az foglalkoztat, mikor indulhatunk már hazafelé. Érdektelen a munka, unalmasak a kollégák, hülye a főnök. Rossz az egész. És ha tényleg így van, azaz nincs semmi, ami visszatartana minket, előbb vagy utóbb meg kell tenni a kellő lépéséket, lehetőleg az ajtón kifelé.

De nem mindegy, hogy milyen módját választjuk a távozásnak. Vannak olyanok, akik nem tudnak szó nélkül elmenni az őket ért sérelmek mellett, ezért egészen stílusosan intenek búcsút a pokolba kívánt melónak. 

Egészen kiemelkedő annak az angol férfinak a módszere, aki egy darab vécépapírt választott alapul a felmondó leveléhez. A szövegben a férfi elmondja, a vele való bánásmód és a cég működésének módja miatt választotta szimbólumként ezt a papírt, hogy kifejezze, mit érez munkáltatója iránt.

A férfi felmondó levelét a felesége osztotta meg az Imguron, ahol a kellő tisztelettel fogadták azt.

Nem ez a brit Metro által is felfedezett férfi az egyetlen, aki emlékezetes módját választotta a távozásnak. Nem feledkezhetünk meg egy a stílusában prímán ideillő tettről sem, amikor egy 41 éves nő, aki miután nyert a lottón, elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy közölje főnökével, mit is gondol róla. Két nap zabálással készült a nagy napra, amikor végre benyújthatta a felmondását. 

– Mexikói kajákat toltam, rohantam minden mozgó büfékocsihoz is, ami ilyet árult. A nagydolgomat pedig egész hétvégén visszatartottam. Úgy ténferegtem a lakásban, mint egy halálraítélt a cellájában, ügyelve arra, nehogy felrobbanjak – részletezte az asszony. – Éveken keresztül kénytelen voltam ennek az alaknak a szarságaival foglalkoznom, és itt volt az ideje, hogy ő foglalkozzon az enyémmel.

Ezután hétfőn megvárta, amíg a főnöke lelépett ebédelni, majd besurrant az irodájáőba, az asztalára guggolt, ahol az egész hétvége alatt magába tömt ételek végtermékét kiürítette. Az asztalán díszelgő meglepetést a főnöke érthetően nem fogadta túl jól, feljelentette a nőt a rendőrségen. Feltehetően az sem szomorította el különösebben a tettest, mivel a tettéért kiszabott pénzbírságot volt bőven miből kifizetnie.

És itt egy másik eset is, ami némileg kevéssé undorító. Ez a fiatal tajvani lány, Marina Shifrin megunta, hogy két év gürizés mellett tönkrement az élete, ezért fájdalmát dalban mondta el.

„Több mint két éve dolgozom ezen a munkahelyen, ráment a párkapcsolatom, a szabadidőm és most úgy döntöttem, kilépek.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól