Aktuális

Elcseréltek két gyereket a kórházban - gyilkosság lett az egyik következménye

Bors

Létrehozva: 2017.06.16.

Zoya Tuganova 1987-ben világra hozta kislányát, Luciyát egy orosz kórházban. Az orvosok miután ellátták a kicsit egy másik gyereket adtak a nő karjaiba - írja a Siberian Times. Az asszony érezte, hogy a kapott baba nem az ő lánya, de az orvosok azt mondták, képzelődik, és ha nem fejezi be, akkor megy a pszichiátriára. A kismama csöndbe maradt, de nem felejtette el a dolgot. 

30 évvel később kiderült, igaza volt. Saját gyermeke egy rossz sorsú családba került, ahol a lánya ételért könyörgött a faluban, mielőtt árvaházba került. Ráadásul mivel nem hasonlított az apjára, a férfi azt feltételezte, felesége megcsalta, ezért megölt egy embert, akiről azt hitte, ő a gyermek biológiai apja. Luciya nevelőanyja pedig alkoholista lett, majd meghalt.

Zoya Tuganova eközben felnevelte a család gyermekét, akit ha valódi szülei nevelnek fel, valószínűleg meghal, mert a másik családnak nem lett volna arra pénze, hogy a betegségét rendesen kikezeljék. Katya az anyjának hitt asszony kérésének eleget téve hozzájárult, hogy DNS vizsgálatot végezzenek rajta. Így derült ki, hogy 1987 január 29-én elcseréltek két csecsemőt a kórházban. 

Az asszony mikor megtalálta saját lányát, egyből tudta, ő az akit 30 éve keres. ”Katya törékeny lány, még Luciya testalkata olyan, mint az enyém. Lányomnak már három gyereke van, nem dolgozik, férjének pedig nincs állandó kereste. Luciya muzulmán hívő, még Katya ortodox. Az igazi lányom hívő, szerény és nagyon csendes. Szegénységben él, állami segélyekből próbálja nevelni az unokáimat. Egy romos házban él” - tette hozzá keserűen az asszony, aki most próbál kapcsolatot kiépíteni a gyermekével.

Nevelt lánya - hála Zoya Tuganova jó állásának - tudott egyetemre járni, és még a betegségét is ki tudták kezelni, sőt nyaranta a hegyekbe is el tudott menni, hogy az egészséges maradjon. Katya beismerte, hogy már biztosan nem élne, ha szülei nevelik fel, mert egész egyszerűen nem volt elég pénze a család arra, hogy kezeltessék. Katya annyira megértette a nevelőanyja problémáját, hogy ő maga kutatta fel a nő igazi gyermekét. 

A nő és nevelt lánya, most azt tervezi, hogy beperlik a kórházat a csere miatt. “Valaki biztosan felelős azért, mert elcseréltek két embert. Itt konkrétan még bűncselekényt is történt emiatt." 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689614
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088749_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689614
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten