Aktuális

El­tit­kol­ták a hol­lan­dok a mig­rán­sok gyil­kos­sá­gait, sú­lyos árat fi­zet­nek

Bors

Létrehozva: 2019.05.22.

<br /> <strong>Le­mon­dott Mark Har­bers hol­land mig­rá­ciós ál­lam­tit­kár, mi­u­tán a múlt héten ki­de­rült, hogy az igaz­ság­ügyi és biz­ton­sági tárca éves je­len­té­sé­ben el­tit­kol­ták a be­ván­dor­lók által el­kö­ve­tett leg­sú­lyo­sabb bűn­cse­lek­mé­nye­ket.</strong>

A minisztérium jelentése a 2018-ban elkövetett összesen 4600 bűncselekményből 1000 esetet „egyéb" kategóriaként tüntetett fel, amiről

később kiderült, hogy olyan súlyos eseteket takart, mint a menedékkérők által elkövetett szexuális bűncselekmények, gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet, továbbá súlyos támadás.

Harbers képviselőházi meghallgatására május 21-én délután került sor, ahol hangsúlyozta személyes felelősségét abban, hogy a „számokat ilyen módon prezentálták", majd hozzátette, hogy kollégái már korábban felhívták a figyelmet az effajta kategorizálásban rejlő veszélyekre, azonban ő azt nem vette figyelembe.

A jelentés célja az volt, hogy átláthatóbb információkkal szolgáljon a menekültstátusszal bírók helyzetéről, azonban „ennek a célnak nyilvánvalóan nem sikerült megfelelni".

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516615
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor