Aktuális

El sem hinné, mit nevez Drágaságnak ez a férfi

Bors

Létrehozva: 2016.11.16.

<p>Nem büdösek, ellenben sokat meg lehet belőlük tudni – állítja a szargyűjtő George.</p>

Közel 1300 darabos őskori, megkövesedett kakagyűjteménye van az Egyesült Államokban élő George Frandsennek. A régész ráadásul ezzel a rengeteg, összelapátolt szarral még a Guinness-rekordot is felállított. Pontosan 1277 darabból áll kollekciója.

George az összeállítás darabjait egyébként 15 államból és 8 országból szerezte be, s a brandentoni Dél-Florida Múzeumban tekinthetőek meg. – Azok a történetek fogtak meg az őskori fekáliák gyűjtésében, amelyeket ezek a megkövült anyagok mesélnek az őskori ökoszisztémáról – vallotta be George a Guinness-rekord kapcsán készült videóban. Ezekből a kakikőzetekből ugyanis meg lehet állapítani, hogy az eredeti „tulajdonosa” mit is fogyasztott, de időnként akár még azt is, milyen lényből is jött ki egyáltalán.

A gyűjtő azt is elárulta, hogy sokan viszolyogni szoktak, mikor elárulja, mivel foglalkozik, emiatt mindig hozzáteszi, hogy ezek a darabok meg vannak kövesedve és egyáltalán nincsen szaguk.

A kollekció legféltettebb darabja Drágaság névre hallgat. Érdekessége, hogy abban a formában maradt fenn, ahogyan az körülbelül 20 millió évvel ezelőtt távozott az őslény beleiből a hátsóján keresztül. A feltételezések szerint egy nagyjából 6 méteres, krokodilszerű gigagyík volt, amely „megszülte” ezt a gigaürüléket.

Az őskakákról Frandsen elmondta, az áruk 1-2 dollártól néhány ezerig terjedhet. Általában a méret és a különböző minták, formák tesznek értékesebbé egy-egy darabot. 2014-ben például az eddig ismert leghosszabb, 102 centiméteres szarcsíkért több mint 10 ezer dollárt, mai áron átszámítva majdnem 3 millió forintot pengettek ki. Ki lehetett az az őrült, aki ezért a szarért annyit fizetett?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085637_auto_resized.png
origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711703711
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091259_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711703711
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711703711
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek