El se ment tárgyalására a kislányát kilökő nő

Beletörődött sorsába a kislányát ablakon kidobó nő. El sem ment a jogerős ítéletet hozó tárgyalásra, ahol megszületett a döntés.
Beletörődött sorsába a kislányát ablakon kidobó nő. El sem ment a jogerős ítéletet hozó tárgyalásra, ahol megszületett a döntés.

– Harmincöt éves praxisom alatt ilyen helyzetben még nem voltam – mondta csütörtökön a Győri Ítélőtáblán J.-né Sz. Nóra ügyvédje. Ahogy a Bors kedden megírta, az asszony elsőfokon tizenegy évet kapott. Ügyvédjét azzal hozta szokatlan helyzetbe, hogy időközben visszavonta a fellebbezését, és nem jelent meg a bíróságon sem.

– Egy alig 55 kilós, 160 centis nő nem tudott volna egy 27 kilós kisgyereket olyan távolságba kilökni az ablakon, mint ahogy a vádiratban szerepel – ezzel a mondattal lepte meg a bírói tanácsot dr. Mudri Lajos ügyvéd. Erre hivatkozva kérte védence felmentését. Hozzátette, hogy ha mégis megállapítják a bűnösséget, akkor a bíróság éljen a lehető legjelentősebb enyhítési lehetőségekkel.

Az ügyész másképp látta. Szerinte amit a vádlott tett, azt elítéli az erkölcs, a vallás; a jogi szankciót pedig nem teheti enyhévé a bűntudat.

Nem is tette, a Győri Ítélőtáblán dr. Zólyomi Csilla tanácsa helyben hagyta a 11 év fegyházbüntetést. Indoklásban egyértelművé tette, hogy az első fokon eljáró bíróság alaposan feltárta az ügyet, véletlen balesetről vagy ugrásról szó sem lehet. Nem mellékes – amit a vádlott védője is megerősített –, hogy az asszony beismerő vallomást tett. Bár mindig azt mondta, hogy „nem tudja, mi történt”.

– Szomorú történet ez, aminek nem szabadott volna megtörténnie – ezt mondta az ügyész és a bíró is. Belegondolni is fájdalmas, hogy ez a kicsi lány eddig mennyi szenvedésen, műtéten esett át. Édesanyja hiába is szeretné visszapörgetni az időt, gyermeke nem tud futkározni már az udvaron. Az eddigi információk szerint még beszélni sem. Dr. Mudri Lajos érdeklődésünkre azért elmondta, szinte csodával határos, de a kislány már kezd beszélni, és segítséggel járni is tud. Az asszonyt, aki a világ elől hiába is akar, nem tud elmenekülni, úgy tudjuk, a börtönben látogatja a családja, köztük a férje is.