Aktuális

Éjjel-nappal figyelik a szüleivel végző Róbertet

Címkék
gyilkosság

D.P.

Létrehozva: 2017.11.12.

A nap huszonnégy órájában orvosok kontrollja alatt áll a szüleit kalapáccsal megölô soproni férfi. A jogszabályok miatt azonban pár év múlva újra szabadon élhet.

Pszichiátriai kezelés alatt állt, de feltehetően nem szedte az előírt gyógyszereit K. Róbert. A 42 éves férfi a gyanú szerint kalapáccsal verte agyon idős szüleit másfél hete, majd a la­kásukat is feldúlta. Elmeállapota miatt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) helyezték el, esetében a bíróság szerint tartani lehet újabb erőszakos támadástól. Információink szerint K. Róbertet azóta többször vizsgálták és meghallgatták. Állandó orvosi felügyelet alatt áll, a pirulákat is szednie kell.

Bár a nyomozás még nem zárult le az ügyben, a soproni férfi jó eséllyel itt tölti majd későbbi büntetését. Ám az aligha lesz hosszú idő. Ha jogerős ítélet is születik arról, hogy a férfi pszichés beteg, nem büntethető, a legszigorúbb ítélet esetén sem kerülhet fegyházba.

– Az IMEI úgy működik, mint egy börtönkórház. Őrzik, figyelik a bent lakókat, hisz az intézményt a büntetés-végrehajtás felügyeli. Aki bekerül, azt rögtön pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá, és elkészítik a kórlapját – magyarázza a Borsnak dr. Funk Sándor addiktológus. Róbert esetében is vizsgálják, hogyan hatnak rá az egyes gyógyszerek. – Az ilyen betegekkel nem könnyű, mert igen nagy százalékuk nem hajlandó együttműködni – summáz a szakember.

A rendszeres vizsgálatokról szakvélemény készül, amelyeket a későbbiekben egy bizottság értékel, a törvény szerint évente egyszer.

Akkor az elítélt személyes meghallgatása, tesztelése után arról döntenek, hogy a férfi alkalmas-e az elbocsátásra az intézményből, azaz: gyógyultnak nyilvánítható-e.

Évek múltán rokonokhoz kerül

A pszichés betegek idegen sérelmére ritkán, inkább családtagjaik ellen követnek el bűncselekményt. A sümegi F. Elemér 2000 márciusában kivágta saját gyermeke szívét, 2009-ben elhagyhatta az IMEI-t, információink szerint azóta a szülei gyámsága alatt áll. A budai P. Károly kislányával és feleségével végzett 2008 októberében, hat év után ő is elhagyhatta az elmeosztályt. H. Csanád Jutas 2012 áprilisában négy családtagját mészárolta le Kulcson, három évvel később rendelték el kényszergyógykezelését. Azóta is figyelik, de eredményei miatt jó esélye van arra, hogy hazamehessen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713423911
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713423911
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713423911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713423911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713423911
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni