Aktuális

Együtt gyúr Bódi Guszti és Margó

Bors

Létrehozva: 2020.04.02.

A koronavírus-járvány az időseket és a krónikus betegségeken szenvedőket ve­szélyezteti leginkább. Ennek tudatában fokozottan figyel magára és családtagjaira Bódi Guszti és felesége, Margó. A férji több mint tíz évvel ezelőtt szívrohamot kapott, 2014-ben pedig az énekesnő esett át egy sztrókon fellépés közben. Hosszú ideig kapott infúziós kezelést, könnyen elfáradt, és egy ideig még a szavakat is keresnie kellett.

– Mindketten nagy harcokat vívtunk már az egészségünkért, most is mindent megteszünk a koronavírus ellen. A thaiföldi nyaralá­sunkról szerencsére nagyon jó formában jöttünk haza, Guszti hat, én négy kilót fogytam. Ott is sokat tornáztunk, Gusztim karja keményebb, mint volt – meséli Margó.

– Szerencsére megerősödtünk, felkészültünk a kór ellen, de ehhez a karantén alatt sem szabad elhagynunk magunkat, amíg lehetett, kint sétáltunk, három kilométer volt a napi minimum. Most kint kardiózunk és súlyzózunk a kertben, ha jó idő van, vagy bent, de a napi harminc percnek meg kell lennie. Rengeteget javult az egészségünk a rendszeres sporttól és az odafigyeléstől, ezért sincs lazsálás a be­zártság alatt. Engem Kiso, vagyis Kiss Orsi videói tartanak formában, nem hosszúak, de nagyon kemény a csaj.

A házaspár fia, Csabi szerzi be a karantén alatt az élelmiszert.

– Mi nem vettünk temérdek lisztet, nem is nagyon eszünk kenyeret, akkor is inkább barnát. Korábban sem spájzoltam sokat, van otthon, ami kell, nem akartunk őrült módon mindent felvásárolni, hiszen szerencsére mindenből van elég, és friss is. Pont ezért körülbelül csak egy hétre tankoljuk fel a kamrát. Salátának és friss petrezselyemnek mindig lennie kell itthon. Mindennap főzök, most csak magunknak, a gyerekeket szinte nem is látjuk, csak a Facebookon vagy más internetes vi­deóchaten. Mindig is összetartó család voltunk, most ebben az internet segít – mesélte Margó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek