Aktuális

Együtt búcsúzott volna az élettől az idős házaspár - az asszonyt végül gyilkossággal citálták a bíróság elé

Bors

Létrehozva: 2019.11.07.

Életük legnehezebb döntését hozták meg - erre azonban egyikük sem számított.

Rendkívül nehéz helyzetbe került egy idős brit házaspár. Egyetlen kiutat láttak: közösen, kéz a kézben búcsúznak az élettől. Halálos adag gyógyszert vettek be, ám arra egyikük sem számított, hogy testükre idejekorán rátalálnak.

A 81 éves Dennis Ecclestont 2015-ben diagnosztizálták rákkal. Betegsége gyógyíthatatlannak bizonyult, 2018 elejére pedig már olyan rosszra fordult az állapota, hogy nem bírta tovább elviselni a fájdalmakat. Megkérte hát feleségét, Mavist, hogy vessen véget a szenvedésnek. Az asszony azt mondta: képtelen élni szeretett férje nélkül, így hajlandó feláldozni a saját életét is Dennisért. Távozzanak együtt! 

Egy februári napon halálos mennyiségű gyógyszert adott a férfinak, majd maga is bevett ugyanannyit. 14 oldalas búcsúlevelet hagyott hátra, amiben elmagyarázta szeretteinek, miért döntöttek így.

Lányuk azonban rátalált az élet és halál közt lebegő párra, és azonnal hívta a mentőket. Mindkettejüket kórházba szállították. Ott készült róluk az utolsó közös fotó...

Does our 80 year old Mom look like a MURDERER???My Brother Kevin Wolfie Ekcy and I have decided to share this...

Közzétette: Joy Munns – 2019. november 4., hétfő

Dennis Eccleston nem újraélesztendő volt, így ő hamarosan életét vesztette. Feleségét - akivel 60 évet éltek le együtt - azonban az orvosok megmentették.

A kórházi ágyból vitték a rácsok mögé

A család legnagyobb megdöbbenésére Mavist még a kórházban őrizetbe vették. Még azt sem engedték meg neki, hogy felöltözzön: hálóköntösben, papucsban vitték el a rendőrök, majd 30 órán keresztül bent tartották. Az asszony ellen nyomozást indítottak, majd idén április elején vádat emeltek emberölés miatt - Nagy-Britanniában ugyanis az öngyilkosság segítése bűncselekmény.

Mavis Eccleston ártatlanságát végül csak szeptemberben mondta ki a staffordshire-i bíróság. Az asszony gyermekei szerint egy nyomozó egyenesen azt mondta nekik a vádemeléskor: példát fognak statuálni a nő ügyéből, és szó szerint meghurcolták az idős asszonyt. “Tényleg gyilkosnak néz ki a nyolcvanéves anyánk?” - tette fel a kérdést közösségi oldalán Mavis lánya, Joy, hozzátéve: csak az esküdtszék jóindulatán múlott, hogy anyja nem került börtönbe. 

Az életem semmi nélküle, nem érdekelt, hogy meghalok. Ha Dennis ma kérne meg erre, ugyanúgy megtenném. A férjemmel akartam lenni” – nyilatkozta az ítélethozatal után a megtört és meghurcolt Mavis Eccleston.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145009_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól