Aktuális

Egyszerű a képlet: Eb-t ér a walesi győzelem!

K. B.

Létrehozva: 2019.10.15.

Döntőre készül Cardiffban a részben hazai rendezésű kontinenstornára való kijutás szempontjából a magyar fociválogatott, amely Wales legyőzésével történelmet írna.

A selejtező negyedik kalapjából sorsolt csapatok közül a magyar válogatott áll a legjobban a kijutásért vívott versenyben.

Nem először sült el Korhut Mihály gyilkos balosa

Elsősorban nem a góljairól híres az azeriek ellen győztes találatot szerzett balhátvéd, Korhut Mihály. De amikor elsül a bal lába, az mindig látványosra sikerül. A válogatott mellett Debrecenben és Izraelben is emlékezetes volt az első gólja. – Mivel nem szoktam sok találatot szerezni, jól emlékszem minden gólomra. A DVSC színeiben még 2013-ban a Kaposvár ellen lőttem az elsőt, szintén ballal – mondta a Borsnak a görög Arisz játékosa, akinek hat évvel ezelőtti találatát a francia David Trezeguet 2000-es Eb-döntőben lőtt bombájához hasonlították akkoriban. – Izraelben egy találatom volt, ugyancsak egy szöglet után lőttem ki a hosszú alsót a tizenhatoson kívülről. Görögországban pedig szintén volt egy távoli lövésem az AEK ellen, ám az a kapufán csattant. Később azonban ott is sikerült betalálnom.
A balbekk hozzátette, minden edzés végén gyakorolja a távoli lövéseket.

A walesi győzelemmel speciel biztosan ott lesz a jövő évi Eb-n. Ehhez az azeriek elleni létfontosságú győzelem mellett az is kellett, hogy a walesiek döntetlent játszottak otthon a csoportelső horvátokkal.

– Életben vagyunk az Eb-re való kijutás szempontjából. Most van egy hónapunk, hogy mindenki megrázza magát, és no­vemberben kivívjuk azt az áhított Eb-szereplést – tűzte ki a célt Dzsudzsák Balázs csapatkapitány.

Dzsudzsák csak játszani akart

Elégedetlenül hagyta el a pályát 70 perc után az azeriek ellen Dzsudzsák Balázs, aki lecserélésekor nem fogott kezet Marco Rossi szövetségi kapitánnyal. – Ne kezdjük el ezt, volt elég bajunk a héten. Szerettem volna játszani, szerintem ez tök normális. Ennyi – reagált a történtek okait firtató újságírói kérdésre a csapatkapitány, aki a meccs hajráját a kispad mellett ülve, egyedül nézte végig.

A válogatott középpályása, Szoboszlai Dominik hozzátette: az azeriek elleni volt az elődöntő, Cardiffban pedig jön a döntő. Jó előjel, hogy legutóbb világranglista top 50-es csapat ellen éppen akkor tudtunk nyerni idegenben, amikor kijutottunk a 2016-os tornára: Oslóban a norvégok ellen.

A győzelem jelenti a legegyszerűbb képletet, de szerencsés helyzetben akár a döntetlen is elég lehet. Ehhez viszont a csoport hátralévő meccseinek a számunkra legjobb forgatókönyv szerint kell alakulnia: Horvátországnak legalább ikszelnie kell a szlovákokkal, úgy, hogy Szlovákia az utolsó meccsen nem győz Azerbajdzsán ellen.

Ha sikerül kijutni, azzal történelmet ír a magyar válogatott: két egymást követő Európa-bajnokságon még sosem vett részt.

Hátralévő meccsek:

Azerbajdzsán–Wales (11.16.)
Horvátország–Szlovákia (11.16.)
Wales–Magyarország (11.19.)
Szlovákia–Azerbajdzsán (11.19.)

EZEK A csapatok már kijutottak:
Belgium, Olaszország, Oroszország, Lengyelország

A Nemzetek Ligája is lehetőséget adhat
A válogatott akár a Nemzetek Ligájában tavaly elért 31. helyezése alapján is kvalifikálhat az Eb-részvételért. A márciusi rájátszásban akkor lennénk érintettek, ha a mögöttünk végzett csapatok közül legfeljebb egy jut ki az Eb-re a selejtezőből.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713597912
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713597912
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713597912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713597912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól