Aktuális

Egyre több tornádó csap le az országra

R. K.

Létrehozva: 2017.05.25.

<p>Idén már 6 helyen okozott pánikot.</p>

A viharszezon még csak most kezdődött, de a hazai meteorológusok már hat tornádót észleltek országszerte. A minap Dunaújvárosban alakult ki egy. Mindez sokkolóan hangzik, de azért nem kell nagyon megijedni a szakember szerint.  

– Fontos leszögezni, hogy ezek a tornádók nem olyanok, mint amilyeneket a katasztrófafilmekben láthatunk – kezdte az Időkép meteorológusa, Varga Sándor. –  Valószínűleg a nyár folyamán még jó néhány ki fog kialakulni, de aggodalomra nincsen ok. 

Az idehaza észlelt tornádók szerencsére rövid élettartalmúak és kis területet érintenek. Ennek ellenére képesek fákat kidönteni, ha pedig lakott területen alakulnak ki, akkor az épületekben is kárt tehetnek. Itthon a legvadabb tornádó 2010-ben, Mezőkövesden jött létre, amelyet ötös skálán hármas erősségűnek tituláltak. És, hogy mit hoz a jövő?

– Szerencsére attól nem kell tartani, hogy tornádónemzet leszünk. Egy-egy nagyobb persze bármikor előfordulhat. Ezek azonban sosem lesznek olyan gigásziak, mint amilyenek Amerikában gyakorta kialakulnak – tette hozzá a meteorológus. 

Két fajtája van

Két típust különböztetünk meg: a mezociklonális és a nem mezociklonális tornádót. Előbbiek szupercellás zivatarokból, míg utóbbi gyengébb zivatarfelhőkből is kialakulhatnak. Magyarországra a kisebb károkat okozó, zivatarfelhőkből kifejlődő tornádó a jellemző.

Ölt is már Európában

2012: Lengyelország északnyugati részén 2012-ben egy tölcsér több száz méteren keresztül mindent elpusztított. A forgószél száz házat tett lakhatatlanná, egy férfi pedig életét vesztette. 

2016: Az olasz fővárosban, Rómában igencsak szokatlan időpontban, novemberben csapott le egy amerikai típusú tornádó. Ketten meghaltak, hetvenketten megsebesültek.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713598510
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137327_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713598510
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713598510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713598510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól