Aktuális

Egymillió fával indul a kormány akciója

H. N. Zs.

Létrehozva: 2020.02.22.

Magyarország kormányának klímavédelmi akciótervében hangsúlyt kap az erdővel borított területek gyarapítása. A kormány minden újszülött után tíz fát kíván elültetni a jövőben.

Szántók helyére telepítenek erdőket

Magyarországon sok olyan erdei termőhely van, amit – történelmi és gazdasági okok miatt – ma már nem erdők borítanak.

– Az egykori erdők helyén sok helyen szántó van – magyarázza a Borsnak dr. Ódor Péter ökológus, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója.

– Ha ezeken a termőhelyeken erdőket hozunk létre, azzal visszaállítjuk azt az élőhelyet, aminek ott eredetileg lennie kellene. Ez természetvédelmi szempontból kedvező, hiszen biztosítjuk a természetes életközösségek fennmaradását.

Az erdők szenet kötnek meg, ami klímavédelmi szempontból előnyös, és olyan mikroklímát hoznak létre, ami lokálisan enyhíti a klímaváltozás negatív hatásait.

– A faültetést és az erdőtelepítést külön kell választani. Az erdőtelepítés is egy támogatandó koncepció, azonban ez megfelelő engedélyezési eljárásokat igényel. Ezzel szemben nem erdőterületen – belterületen, kertekben, városi parkokban, útszéleken – a fák ültetése egyszerűen kivitelezhető, és így a fák sokkal élhetőbb környezetet biztosítanak számunkra. Mindkét esetben fontos, hogy a termőhelyeknek megfelelő és lehetőleg őshonos fákat ültessünk – világít rá a szakember.

Folyamatosan zajlik az erdősítés

Ma Magyarország területét 21 százalékban borítja erdő, melyet az erdészeti szakpolitikai stratégia mentén a következő évtized során 27 százalékra kívánnak növelni.

– Természetesen hazánkban, a korábbi évtizedekben is jelentős erdőtelepítési munkák folytak – éves szinten hat-tízezer hektár erdőt telepítettek –, de ez most kapott nagyobb nyilvánosságot, hi­szen egyre többeket érdekel a klíma védelmének fontossága – magyarázza Aszalós Réka, az Ökológiai Kutatóközpont ökológusa.

A meglévő erdőterületek fele ültetvényszerű erdő, amelyekben kevesebb állat-, nö­vény- és gombafaj találja meg az élőhelyét, mint a természetes erdőkben.

– A természetszerű erdők telepítéséhez őshonos, a termőhelynek megfelelő, sokféle fafajtát kell ültetni – mutat rá az ökológus. A szakember szerint úgy a klímavédelem, mint az élővilág sokfélesége szempontjából fontos lenne, hogy minél nagyobb területeken ilyen természetes élőhelyeket hozzanak létre.

Szükségesek a gyakorlati megoldások

Hétfőn az agrárminiszter Nagy István is elmondta a Változó világunk kihívásai című kiállítás és konferencia megnyitóján, hogy változik a klíma, és azzal együtt alakulnak át a környezeti, gazdasági és társadalmi kihívások, mindezek pedig szükségessé teszik a gyakorlati megoldások kidolgozását. A Klíma- és természetvédelmi akciótervben kiemelt helyet kapott az erdőtelepítés. Az éghajlatváltozás következményei, úgy, mint a szélsőséges időjárás pusztításai vagy a mezőgazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatásai sokrétű válaszokat igényelnek, amihez több szakterület közös munkájához van szükség. Az erdőgazdálkodás hatékony és hosszú távú válaszokat kínál a klímaváltozásra. A magyarországi erdők évente 4–5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg, a fatermékek használata további 5 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást előz meg. Az erdőgazdálkodás feladata ennek a szénmegkötő kapacitásnak a fenntartása és növelése. Ennek érdekében a vidékfejlesztési programban tavaly az erdőtelepítési pályázat keretében jelentősen megnövelték az erdőtelepítésre igényelhető támogatási összegeket. 

Hatásos fegyver

Jane Goodall ökológus és David Attenborough természettudós az éghajlatváltozás elleni harc két legtekintélyesebb figurája. Jane Goodall a legutóbbi világgazdasági fórumon elmondta, hogy a klíma- katasztrófa ellen az egyik leghatásosabb fegyver a fák ültetése.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711661419
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711661419
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711661419
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei