Aktuális

Egymásért és a fociért rajongtak az Ihász fivérek

Gergely Gábor

Létrehozva: 2019.02.02.

Soha nem veszekedtek egymással. A két Ihász fiú, a focista Kálmán és a zenész   Gábor rajongásig szerette egymást. Százezrek kedvencei voltak, csütörtök óta újra együtt rúgják a bőrt az égi focipályán.

Ihász Kálmán kiemelkedő alakja volt a Vasas labdarúgásának. Tizenkét éves korától a visszavonulásáig, 1974-ig szolgálta a klubot, másik egyesület­ben soha nem rúgta a labdát.  

Gábor szintén szerelmes volt a fociba, mi több, bátyja szerint tehetségesebb volt, mint ő, aki többszörös magyar bajnok, válogatott játékos és olimpiai aranyérmes lett. Ihász Gábor a sportban is sikeres lehetett volna, de karrierjét derékba törte egy akkoriban még életveszélyesnek tartott, ma már biztonsággal gyógykezelhető szívelégtelenség.

– Emlékszem, Gabika nagyon nehezen viselte, hogy nem futballozhat tovább – nyilatkozta korábban lapunk munkatársának az olimpiai bajnok. – Nem igazán fogta fel, hogy nem lehet válogatott labdarúgó, mert csak ez a cél lebegett a szeme előtt. Mondta is, meglátod, Kálmán, találkozunk még az öltözőben. Beváltotta az ígéretét, tanulni kezdett, és sportmasszőr lett, természetesen a Vasasnál.

Ihász Kálmán első élvonalbeli mérkőzését 1958-ban játszotta a piros-kékek szerelésében. Hátvéd volt, de az edzők szinte minden poszton számíthattak a gyors, kétlábas, kemény, de mindig sportszerű játékosra.

Ahogy az idősebb testvér a fociban, úgy az öccse is egyre feljebb kapaszkodott a ranglétrán, csak Gábor a zöld gyepet a színpadra cserélte. Autodidaktaként megtanult gitározni és zongorázni, utánozhatatlan stílusával és slágereivel hamar a közönség kedvence lett. Már befutott énekes volt, amikor elkottyantotta: hiányzik neki a foci, a stadion és a szurkolók.

– Nagyon élvezem, amikor kiállok a színpadra és énekelhetek – nyilatkozta egyszer. – De ha a telt házas stadionban futhatsz ki a pályára, az semmihez sem hasonlítható. Szerencsére megadatott azért, hogy százezer ember előtt lőjek gólt, ugyanis a SZÚR-on ennyien voltak a Népstadionban. Persze olimpián nyerni, az egy másik „kávéház”.

Kálmán részese volt a nagy diadalnak. Tokióban olyan társakkal, mint Bene, Farkas vagy Novák állhatott a dobogó legfelső fokára az olimpián.

– Ha Kálmán játszott előttem, biztonságban éreztem magam – em­lékezett csapattársára Szent­mihályi Antal, a válogatott kapusa. – Megbízható, pontos és hihetetlen munkabírású futballista volt, nem csoda, hogy Lakat Károly csapatából ki­hagyhatatlan volt.

Mészöly Kálmán, Farkas János és Ihász Kálmán egyszerre búcsúzott a labdarúgástól 1974-ben.

– Telt ház előtt játszottunk, a nézőket még a futópályára is beengedték a Fáy utcai stadionban – emlékezett Mé­szöly Kálmán. – Mi hárman elválaszthatatlan barátok voltunk a pályán és a pályán kívül is. A Vasasban hátul mi elintéztük az ellenfél tá­madóit, elöl pedig Farkas Jancsi mattolta a kapusokat. Jó volt együtt játszani, soha nem felejtem el a szép időket.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087454_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten