Aktuális

Egye meg Micimackó menüjét!

B. B.

Létrehozva: 2015.01.29.

Sikerkönyvekben szereplő ételeket főznek egy pesti étteremben. Az Indul a bakterház után, most a Micimackó a soros.

Elsőre nehéz megállapítani, könyvtárba vagy étterembe érkeztünk. A KönyvBár egyszerre mindkettő.

– Amikor eszünkbe jutott, hogy mi lenne, ha ötvöznénk a könyveket és az éttermet, több ismerősünk is óvott tőle minket – mondja az egyik ötletgazda, Béky Ildikó. – Azt mondták, csúfos bukás lesz a vége, az emberek ugyanis már nem szeretik a könyveket. Szerencsére nem lett igazuk, hamar népszerűek lettünk.

És mitől nem könyvtár, hanem könyvétterem?

– Minden egyes héten más könyvre alapozva állítjuk össze a menüt. Az Indul a bakterház hetében például volt leves is, benne szarvasbogárral és a cipőpertlivel – persze ehető változatban. Egy évre előre megvannak a könyvek, és az biztos: lesz Harry Potter, melyben sütőtöklé és százfűlé főzet is szerepel majd! Az is biztos, hogy egy háborús regényhez csajkában és bádogban kapják majd az ételt-italt a vendégek.

Az aktuális kínálat
  • Malacka remegő méz­zseléje libamájjal és tigriskenyérrel
  • Nyuszi kedvenc krémlevese sült répával
  • Tigris fitneszsalátája
  • Pagony kedvence (fenyőmagos, bazsalikomos tészta)
  • Répatorta mézzel és mascarponéval
  • Rekettye rejteke
  • Forró mézsör

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713405310
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138337_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Első csókjukról vallott a TV2 csodás szerelmespárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125045_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem tudod, mit főzz a hétvégén? Dupla menüsorral segítünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139608_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713405310
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713405310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713405310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713405310
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni