Amikor utazunk valahova, mindig ajánlatos a szükséges gyógyszerek szállítása is, hiszen sosem lehet tudni, mikor lehet valami egészségügyi gondunk. Érdemes azonban tisztában lenni a szabályokkal, mielőtt útra kelünk – nehogy a helyi joggal ütközzön a bőröndünk tartalma.
Gyógyszert mindig viszünk magunkkal, ha hosszabb-rövidebb útra kelünk, biztonsági okokból, vagy azért, mert valóban szükségünk van rá. Fontos azonban tájékozódni arról a helyről, ahová tartunk: nehogy megszegjük a helyi szabályokat.Egyes, gyakran előírt gyógyszerek ugyanis bizonyos országokban „ellenőrzött orvosságoknak” számítanak.
Japánban például bizonyos megfázásra alkalmazott gyógyszerek ilyenek, egyes altató pirulák pedig engedélyhez kötöttek Szingapúrban. Az utazók büntetést kockáztatnak, sőt akár börtönt is súlyosabb esetben, ha megszegik a szabályokat.
Mivel napjainkban népszerű a minél távolabbi országokba utazás, érdemes informálódni – egy felmérés szerint az Egyesült Királyságban például 2 ezer felnőttből csupán 33 százalék tudakozódik afelől, mit vihet be egy országba a gyógyszerek közül. Pedig a lakosság közel felének fel vannak írva orvosságok, azaz nagyjából 21 millió ember problémákat kockáztat az utazás során.
A pszeudoefedrint tartalmazó gyógyszereket – melyek nem vényre kaphatók, mint például Sudafed és Vicks – Japánban tiltják. Qatarban bizonyos, szintén vény nélkül vehető megfázás- és köhögés elleni orvosságok behozatalát nem engedélyezik, azokat csak akkor vihetjük, ha nekünk vényre írták fel.A diazepám, a tramadol, a kodein és számos egyéb, gyakran alkalmazott gyógyszer „ellenőrzött gyógyszer"-nek minősül, vagyis nagyon is érdemes utánanézni a szabályoknak utazás előtt: melyik országban mit szabad.
A szabályok megszegése számos országban járhat szabadságvesztéssel, beleértve Görögországot és az Egyesült Arab Emírséget.
Íme néhány szigorítás:
Ajánlatos felvenni a kapcsolatot utazás előtt az adott ország helyi nagykövetségével, ők is tudnak segíteni az ügyben.
Plusz néhány tipp:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.