Aktuális

Egy tacskó talált rá az eltűnt Erzsire

Balajti Péter

Létrehozva: 2014.10.03.

Sokakat ösztönzött macskakeresésre a 210 ezer forintos jutalom, amit a hétvégén elkóborolt Erzsi cicáért ajánlott fel a gazdája és barátai. Ám az igazi megtalálót, Ellát, a hatéves tacskót és gazdáját, Búti Csabát hidegen hagyta a mesés összeg: örültek, hogy segíthettek.

Kereshették a kíváncsi tekintetek a hétvégén otthonról elszökött Erzsi cicát. A kóbor macska úgy elbújt, hogy ember nem bukkanhatott a nyomára. Nem úgy Ella, a tacskó!

– Közös képviselőként jól isme­-rem Gergőt, és tudom, mennyire megviselte kedvence eltűnése. Ezért felajánlottam, hogy a kiskutyánkkal átmegyünk szerda este és segítünk a kalandor megtalálásában – mondja a Borsnak Búti Csaba.

– A cicák kíváncsiak, előszeretettel indulnak felfedezőútra a pincébe vagy a padlásra, ahol elbújnak, aztán meg nem találnak vissza – magyarázza a férfi, hogy mi alapján kezdődött a keresés.

– Ella előrement, kör­bejárt, majd a padlásfeljárónál felhalmozott lomoknál megállt és ugatni kezdett. A holmik mögött ott rejtőzött Erzsi­ke, s ijedtében majd­nem megkarmolta a saját gazdáját, de aztán megtörtént a nagy egymásra találás – folytatja Csaba, aki egy fillért sem fogadott el a 210 ezer forintos megtalálói jutalomból.

– A szeretetet nem lehet pénzre váltani, márpedig tudom, mit jelent egy gazdi számára újra meglelni az elkóborolt kedvencet. Egyébként meg nem én, hanem Ella a szerencsés megtaláló, neki meg nincs bankszámlája, ahova utalni lehetne. Örülök, hogy segíthettünk – összegez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól