Aktuális

Egy saját arcáról készült sokkoló kép miatt tette le az italt egy férfi

Bors

Létrehozva: 2019.12.02.

Egy fénykép elég volt ahhoz, hogy Gene Davies végleg letegye a poharat.

A 47 éves férfi, Gene Davies évtizedek óta harcolt már az itallal. Kapcsolata és munkája is tönkrement már, annyira a rabjává vált a whiskynek. A mosogatóként dolgozó férfi napi másfél litert iszik a kedvenc italából, azt mondja, a házassága is emiatt ment tönkre. A már 18 hónapja tiszta férfi az egészet egy fényképnek köszönheti, amit önmagáról készített egy húzós este után.

Már tinédzser korában is sokat ivott Gene, egy zenekar dobosaként találkozott először az alkohollal. 

14-15 éves voltam amikor már a kocsmákat és a bárokat jártam esténként, nem számított hogy kiskorú voltam. Akkoriban ez nem volt akadály ha az ember be akart rúgni – meséli a férfi. Később elbocsájtották az iskolából, ezért alkalmi munkából tudta csak eltartani magát Gene. Ekkor még többet ivott, hiszen ez volt számára az egyetlen menedék a valóság elől. Egy nap azon kapta magát, hogy alkoholista lett. 

A legszánalmasabb az volt, amikor egy asztalra kiömlött sört próbált meg egy szívószállal felszívni. Annak ellenére tette ezt, hogy volt saját itala is. De nem bírta elnézni a kárba veszett ital látványát. 

Egyik este egy barátjánál aludt persze részegen amikor ki kellett mennie a mosdóba, mindez persze az éjszaka közepén történt. Leesett az emeletes ágyról és csúnyán összetörte magát ahogy épp a mosdóba készült. 

Amikor felébredtem, elfejtettem, hogy több méter magasan vagyok. Úgy lezuhantam az ágyról mint egy darab kő. Egy komódba vertem a fejem, ezután beléptem a fürdőszobába, ekkor láttam meg a tükörben, hogy elég jól összetörtem az arcom. Még a koponyacsontom is kilátszott, épp hogy egy kis haj takarta a csontot. A kórházban kötöttem ki, ahol másnap egy fényképet láttam, amit én készítettem magamról a zuhanás után. Ez döbbentett rá hogy mit is művelek magammal – mesélte a férfi.

Azóta nem iszik egy kortyot sem Gene. Most egy indiai étteremben mosogat és zöldséget tisztít a férfi. Azt meséli, az egész élete egy új irányt vett.

Hogy mit érzek most ennyi év után? Hogy egy Edith Piaf idézetet említsek: semmit nem bántam meg és egyben mindent. Azóta újra beszélek a volt nejemmel, és a fiammal is, akit régóta nem láttam már józanul.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132040_auto_resized.jpg
origo.hu

Filmre vettek egy imádkozó sáskát, de ami utána jött, arra senki sem volt felkészülve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713250211
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124933_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713250211
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában