Aktuális

Egy narancslé miatt kellett meghalnia a négyévesnek

Bors

Létrehozva: 2016.04.01.

Ilyenkor csak azt a kérdést tesszük fel, hogy az ilyen emberek miért szülnek gyerekeket?

Egy Texas állambeli édesanyát és párját azzal vádolják, hogy március 12-én halálra verték a nő négyéves kislányát, írja bírósági dokumentumokra hivatkozva a Dallas Morning News. A rendelkezésre álló adatok alapján a 30 éves Jeri Quezada és pasija heroint fogyasztott, majd egy bambuszág és egy nadrágszíj segítségével ütlegelni kezdték az ártatlan gyermeket, mert az megitta bátyja narancslevét.

A kis Leiliana Wright másnap a kórházban belehalt a sérüléseibe, és a kórház azonnal jelentette az esetet a rendőrségnek, mivel minden jel arra mutatott, a kicsi sérüléseit verés okozta. Quezadát március 25-én őrizetbe is vették, ám a fiúja szerepe a gyilkosságban azóta sem teljesen tisztázott. A nő kihallgatása során elismerte a kábítószefogyasztást és a verést is, azt viszont tagadja, hogy a kicsi ebbe halt volna bele. Ennek ellentmond a halottkém jelentése, ami szerint a gyerek egész testén a feje tetejétől egészen a lába ujjáig borzasztó zúzódások voltak.

A nyomozás arra mutat, Leiliana már a halála előtti órákban is borzasztó kínokat élt át. Quezada barátja volt ugyanis, aki otthonában vigyázott rá, ám a férfi érthetetlen okokból megkötözte a kislányt, és egy szekrénybe zárta, amiért megitta a nő másik gyermekének narancslevét. Aztán amikor az édesanya is hazaért, drogmámorban tovább büntette gyermekét, mert az nem akart enni. Quezada ütögetni kezdte, a falnak lökdöste, majd amikor a kicsi a fájdalomtól hányni kezdett, teletömték gyógyszerrel. Leilianát ezután ugyan eloldozták és megengedték neki, hogy lezuhanyozzon, ám a kicsi a fürdőszobában összeesett és soha többé nem tért magához.

Az üggyel kapcsolatban még nem tisztázott minden részlet, annyi azonban biztos, hogy Jeri Quezada már hivatalosan is őrizetbe került, míg párja előzetesben van.

– Akárki is tette ezt az unokámmal, nem akarom, hogy valaha is újra szabadlábon legyen. Nem érdemes arra, hogy közöttünk éljen. – idézi a helyi lap a kislány gyászoló nagypapáját.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516312
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516312
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor