Aktuális

Egy másik lány kezét fogta, miközben hat férfi megerőszakolta

Bors

Létrehozva: 2017.01.13.

Egy fiatal lány azt állítja, hogy egy utazó kommuna hat tagja egy parkoló kisteherautó hátuljában erőszakolta meg. A héten kezdődött el a hat férfi pere, áldozatuk egy 13-17 közötti lány volt.

A tárgyaláson az is elhangzott, hogy komfortosan érezze magát, egy másik lány fogta meg a kezét, akik az erőszak közben szintén magáévá tett az egyik erőszakoló.

A most 20 éves áldozat ügyvédje a bíróságon arról beszélt, hogy a lány először egy elvonó munkatársának mondta el megpróbáltatásit. Ráadásul nem is egyszer bántak így vele az utazó kommuna 19-31 év közötti férfiai „egymásnak adták körbe” a lányt.

Arról is beszélt, hogy az áldozat először csak az egyik férfivel, Rocky Evansszel találkozott egy másik lány mutatta be neki. A vád szerint a férfi felvette a furgonjával, és „időtlen időkig szexel vele”.

A lány próbált elmenekülni, de a Evans bezárta a kocsi ajtajait. „Nem engednek el addig, míg meg nem kapták, amit akarnak tőled” – mesélte a lány később a rendőröknek.

A 22 éves Rocky Evans négyrendbeli szexuális erőszakkal, egy rendbeli szexuális bántalmazással és kétrendbeli szexuális célból elkövetett emberkereskedelemmel vádolják.Társait egy-, két- vagy három rendbeli szexuális erőszakkal – számolt be az esetről a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711673113
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711673113
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711673113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei