Aktuális

Egy kisember harca a milliárdos vállalkozóval

Bors

Létrehozva: 2018.11.18.

<p>Az egykori egyik leggazdagabb magyarként ismert üzletember családjának cégei ellen csődbüntett, csalás, sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a hatóság. A könyvcézárként emlegetett vállalkozót egy kisember jelentette fel, kálváriájáról a Borsnak mesélt.</p> <p></p>

Forrás: Pixabay (képünk illusztráció)

Évek óta a nagy karácsonyi könyvvásárt nemcsak az olvasók, hanem számtalan kiadó, terjesztő, üzlettulajdonos is izgatottan várja. Utóbbiak számára sokáig ez a biztos megélhetést jelentette, idén azonban gyanakodva méregetik egymást.

Ennek oka, hogy korábban az egyik legnagyobb, több milliárdos forgalmat lebonyolító könyvkereskedő a mai napig nem fizette ki a partnereit. Emiatt sorra mentek tönkre a kis cégek, családi vállalkozások. A pénzügyi katasztrófának voltak előjelei, melyre a könyvcézár barátja Stotz Gyula, ismert igazságügyi adószakértő és pénzügyi revizor hiába próbálta felhívni a figyelmet.

– Megszántam a kiadó tulajdonosát, mikor arra kért, hogy mentsem meg az 58 cégből álló könyvbirodalmát. Ezek élére a családtagjait, a hozzá hű embereket nevezte ki, helyettük valójában ő irányított mindent. Amivel döbbenetes volt szembesülni, hiszen ez törvénytelen – emlékezik a Borsnak Stotz Gyula.

– A barátom kontroll híján rosszabbnál rosszabb gazdasági döntéseket hozott. Eleinte hittem, hogy jó útra téríthetem őt, de nem lehetett vele szót érteni. A cégek átvilágítása közben számtalan gazdasági bűncselekményre bukkantam, amit nem hagyhattam szó nélkül, hiszen már az én szakmai hírnevem, becsületem forgott kockán. Mielőtt a rendőrséghez fordultam, feltettem magamnak a kérdést: kisemberként szembe fordulhatok-e az ország egyik leggazdagabb emberével? Elítéli-e őt a bíróság? Bíztam benne, hogy igen, ezért több büntetőfeljelentést tettem.

(folytatjuk)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét