Aktuális

Egy igazi kincs: pöcre indul a 40 éves Skoda

Hu-Zo

Létrehozva: 2017.05.23.

Kifogástalan állapotban őrzi a kőteleki Kiss László és felesége az 1976-os évjáratú Skoda S100-ast, ami négy évtized után is pöcre indul. A „nagy találkozás” történetét a Borsnak mesélte el a 61 éves férfi.

– 1975 szeptemberében egy autósújságban láttam a hirdetést: akar-e ön hét liter benzinnel utazni száz kilométert? Ez megtetszett, főleg azért, mert a többi autó 4-5 éves várakozási ideje helyett ezt 4-5 hónapra kínálták.  Előlegként a 74 870 forintos ár felét kellett befizetni. Három színt jelöltem meg a megrendelőlapon: pirosat, fehéret és zöldet, de amikor a Merkur-telepre mentem a HÉV-vel, út­közben láttam, hogy vasúton világoskéket is szállítanak. Megkérdeztem, hogy módosíthatnák-e, mire azt mondták, hogy igen. Így került hozzánk az S100-as – emlékezett Kiss László, akinek ekkor már megvolt a jogosítványa, úgyhogy az autót már ő vezethette haza.

Azóta minden tankolást, olaj-, gyertya-, szűrő- és egyéb al­katrészcserét dátummal, kilométeróra-állással együtt feljegyzett. 2007-ben a tiszaligeti nemzetközi Skoda-találkozó legek kategóriájának a győztese lett, és akkor azt tanácsolták neki, hogy tartsa hét lakat alatt, és közlekedésre vegyen egy másik kocsit. Ez három évre rá meg is történt, azóta ritkán használja. Összesen 130 ezer kilométert utaz­tak csak vele. 

– Én voltam az első, és én akarok lenni az utolsó gazdája is, pedig már tízmilliót is kínáltak érte – mondta László.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei