Aktuális

Egy igazi csoda: csupán teniszlabda méretű volt, mikor megszületett ez a kislány

Bors

Létrehozva: 2017.07.23.

<p>Két hónapon át mondták az orvosok, hogy a 25. hétre született, teniszlabda nagyságú, harminc deka súlyú lányuk nem éli túl a korai világrajövetelt. Órásit tévedtek.</p>

Szinte a művi terhességmegszakítás legvégső határán kellett döntenie a szülőknek, mi legyen a magzat sorsa, ám ők a császármetszés mellett döntöttek.

Előtte sem volt könnyű a párnak, Hannah-nak és Steve McSweennek, mert a terhesség 18 hónapjától folyamatosan azt hallották, hogy a a magzat nem éli meg a következő vizsgálatot. Nem sokkal később közölték velük, hogy a magzat nem növekszik. A szülők ezután úgy döntöttek, nem vesznek több babaruhát, de nem adták fel a reményt és felkészültek a szülésre.

Poppy 2017. március 9-én látta meg a napvilágot. A teljes testhossza 14 centiméter volt, szinte elveszett a hozzá képest hatalmas inkubátorban. Ám élt, még ha mesterségesen is kapta az oxigént – írja a Mirror.

A vizsgálatok azonban továbbra sem kecsegtettek semmi jóval, de sem a szülők, sem pedig a csöppség nem adta fel. Ma már mindannyian otthon vannak, a kicsi hamarosan lekerülhet a lélegeztetőről, s hiába mondják az orvosok, hogy nagy az agyi bénulás kockázata és további komplikációk léphetnek fel, az azóta szépen fejlődő baba és boldog szülei tökéletes egységét mindezek nem befolyásolhatják.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494411
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494411
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze