Egy hónap alatt 159 túlórája volt, belehalt a munkába egy fiatal nő

Az eset évekkel ezelőtt történt, de a nő munkáltatója most hozta nyilvánosságra a történteket.
Az eset évekkel ezelőtt történt, de a nő munkáltatója most hozta nyilvánosságra a történteket.

Egy 31 éves japán nő a helyi köztévének dolgozott, 2013 nyarán a helyi választásokat végig követve robotolt szinte megállás nélkül. Miwa Sado a hétvégéket szinte sosem töltötte pihenéssel, akkor is a munkahelyén gályázott, csaknem minden egyes nap éjfélig. Egy hónap alatt felhalmozott 159 óra túlórát, ami egy 40 órás munkahetet nézve majdhogynem elképzelhetetlen, olyannyira, hogy a nő szervezete nem is tudta feldolgozni; és egy hónappal a születésnapja után elhunyt krónikus keringési elégtelenség következtében, írja a The New York Times.

Miwa Sado esetét a kormány is vizsgálta, miután elismerték, hogy valóban a túl sok munka okozta halálát, a cég is megszólalt az üggyel kapcsolatban, elmondták, hogy csak a többi alkalmazottat, valamint a nő privát szféráját akarták megóvni, ezért nem hozták korábban nyilvánosságra a hírt.

Japánban olyannyira gyakori, hogy valaki halálra dolgozza magát, hogy még külön szavuk is van rá: a karoshi nevű jelenség komoly probléma, ezért az országban próbálják szabályozni az egy hónapban maximálisan ledolgozható túlórák számát, ez egyelőre 80-nál tart, ami sokak szerint még midig irreálisan sok.