Aktuális

Egy háromgyerekes család elől nyúlta le az önkormányzati lakást a jászberényi polgármester

Bors

Létrehozva: 2017.02.14.

A jászberényi önkormányzat 2015-ben írt ki pályázatot a 84 négyzetméteres lakásra, ahol a lakbér és rezsi együtt havi 55 ezer forint. Ezt pályázta meg akkor egy háromgyerekes család, ahogy a helyi polgármester is, írja a Magyar Nemzet.

A család akkori lakásának falai penészedni kezdtek, ezért költöztek volna, de az általuk felajánlott összeg kevés volt, Szabó Tamás nyert, mivel egy havi kaucióval többet ajánlott.

Az azóta megszűnt Népszabadság korábban megírta, hogy a képviselő-testület által is látott okmányokban a következő címben szerepelt a polgármester: „2010. október 3. napja óta áll a Jászberény városi Önkormányzattal munkaviszonyban”.

Szabó Tamás párttársa, Juhász Dániel 2015-ben levelet is írt a polgármesternek:

– Szerintem nem szerencsés egy általad polgármesteri hatáskörben kiírt lakásbérleti pályázaton elindulni, majd jobb anyagi helyzetedből szinte automatikusan következően véletlenül picit jobb ajánlattal nyerned. Szerintem ezt helytelenítik a választóink, és helyteleníti a pártközösségünk. Árt neked, a polgármesteri tisztségnek, és árt a Fidesznek – írta.

Az anya is mesélt helyzetükről:

– Azóta sem kaptunk semmilyen segítséget az önkormányzattól – mondta az azóta elvált nő, aki így – egészségügyis fizetéséből – már egyedül neveli három gyerekét. 

Azt is elmondta, hogy a pletykák ellenére semmilyen támogatást nem kaptak, magánszemélytől bérlik a lakásukat, drágábban. Mindössze egyetlen levél érkezett hozzájuk a lakással kapcsolatban, amiben közölték, nem ők nyerték a pályázatot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142350_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713575411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól