Aktuális

Egy halott szemével lát Szandi

B. B. A.

Létrehozva: 2019.10.15.

Évekig a reggeli rutinja volt a 23 éves Szandinak, hogy felteszi a kontaktlencséit – idén augusztus 6-ig. Hihetetlen kálváriájának végén majdnem megvakult a jobb szemére.

Egy ártatlan szempirosodással indult az irodai munkát végző Szandi nem mindennapi története. A fiatal budapesti nő kötőhártya-gyulladásra gyanakodott, de végül kórházba került, ahol kiderült: nagy a baj.

– Egy fekély alakult ki a szememben. Először a Flór Ferenc Kórházba mentem, de onnan átküldtek a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájára egy szemhártya-specialistához – idézte fel Szandi a Borsnak.

– Kiderült: egy baktérium támadta meg a szememet, ami a kontaktlencse és a szemhártya közti részre ékeli be magát, és a nagy melegben (augusztus volt) gyorsan osztódik – folytatta a lány, aki hiába tartott be minden higiéniai előírást a kontaktlencse használatával kapcsolatban, kiderült, ez nem azon múlik.

Egy hónapig volt kórházban, az elején nappal félóránként, éjszaka óránként kellett csepegtetni.

– Ettől ugyan a váladékozás megszűnni látszott, de a gennytasak még nem mozdult. Kiderült, egy részen megnyílt a szaruhártyám, feladta a fertőzés miatt, azonnal szaruhártya-átültetést kell végezni.

Az egyórás műtét után 1 milliméter maradt a saját szaruhártyámból, a többit szervdonortól kapott ko­ronggal pótolták – magyarázta Szandi, hozzátéve: az a tudat, hogy egy halott ember része van benne, elsőre még annál is jobban sokkolta, mint az, hogy akár meg is vakulhatott volna a jobb szemére.

– Amikor hazamentem a kórházból, és belenéztem a tükörbe, bennem volt a tudat, hogy ez nem az enyém. Ha szeretném, meg tudnám keresni az illető családját, de nem érzem, hogy ezt meg tudnám lépni. Nagyon há­lás vagyok, mert általa kaptam vissza a látásomat, de jobb ez a tudatlanság – je­lentette ki a 23 éves menyasszony, aki egyébként 2021-ben mondja ki párjának a boldogító igent.

Az esküvőt ko­ráb­ban szerették volna megtartani, de a 16 varratot csak egy év múlva szedik ki, azt megvárják. Az is nagy kérdés, Szandi mikor ülhet repülőre, a nagy nyomáskülönbséget nem bírná a szeme, ahogy a sós vagy a termálvizet sem. A lány a történtek ellenére optimista, de a családja, legjobb ba­­rátnője és vőlegénye nélkül nem tu­dott volna ilyen erős ma­radni.

– Hálás vagyok a nővéreknek is, akik minden egyes csepegtetés alkalmával jókedvre derítettek, és dr. Imre Lászlónak is, aki megmentette a szememet – tette hozzá Szandi.

Baktériumok otthona lesz

Mint Németh János, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának tudományos igazgató helyettese a Borsnak elmondta, a kontaktlencse viselésének épp az ilyen jellegű megbetegedések a legjellemzőbb kockázati tényezői.
– Sajnos ilyen eset előfordulhat, ha a kontaktlencsét nem jól kezelik vagy nem megfelelően tárolják. Egy ilyen fertőzés akár egy porszem bekerülése miatt is kialakulhat, mert egy gomba vagy egy baktérium megtelepszik a szaruhártyában a kontaktlencse alatt, ahol könnyen elszaporodik. Akár ki is lyukadhat a szaruhártya, és még az is benne van a pakliban, hogy a beteg elveszíti a szemét – fejtette ki a Borsnak a professzor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713402908
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133688_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hálásak a britek a magyaroknak – mutatjuk, miért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133879_auto_resized.jpg
life.hu

Így vedd rá magad a mozgásra - Tanácsok lustáknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713402908
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713402908
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713402908
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139035_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kóbor János és Benkő László forog a sírjában” - Molnár György őszintén beszélt Cikivel való rossz viszonyáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713402908
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni