A magányosság érzése a legtöbb embernél átmeneti állapot, van azonban olyan, akinél életmódot jelent. A kutatások alapján a krónikus magányosság az egészségre is rossz hatással lehet.
A mentális és testi egészség közti összefüggéseket már régóta vizsgálja az orvostudomány. Egy 2003-as kutatásból már kiderült, hogy a magány hasonló hatással van az agyra, mint a fizikai fájdalom – olvasható aCNNcikkében.
Az UCLA kutatója, Naomi Eisenberger tanulmányában arról számol be, hogy a kirekesztettség és az ezzel járó magány érzése az agy azon területén vált ki aktivitást, ahol a fájdalom is. A kutató szerint ez arra vezethető vissza, hogy az evolúció során elődeink nem csupán azért szerveződtek csoportokba, hogy legyenek valakivel, hanem ez a túlélés feltétele is volt. Így amikor kihagyva érezzük magunkat, ezek az ősi érzések aktiválódnak.
A krónikus magányosságban szenvedők stresszhormon-szintje reggel magasabb a normál értéknél, és ez a szint éjszaka sem csökken le teljesen, így
Egy 2011-es tanulmány szerint a krónikus magányosság alvási zavarokat is előidézhet. A kutatásból az is kiderült, hogy a magánynál nem az számít, a családban hányan veszik körbe az embert, hanem hogy a beteg hogyan értékeli saját helyzetét.
Egy holland kutatásban arra a megállapításra jutottak, hogy az elmagányosodás
Közel 2200 idősebb embert a kísérletbe bevonva azt az eredményt kapták, hogy akik magányosnak érzik magukat – függetlenül a barátok és a családtagok számától –, nagyobb eséllyel tapasztalják a demencia tüneteit, mint akik szimplán egyedül élnek. Érdekes, hogy a kutatásban részt vevő, magát magányosnak valló emberek közel kétharmada nő volt. A kutatás azt az eredményt hozta, hogy a magány érzése 64 százalékkal emeli a demencia kialakulásának esélyét.
Egy további tanulmány eredményéből azt vonták le, hogy az egyedül élés és a magány emelheti a korai halálozás kockázatát. 45 ezer 45 évnél idősebb szívbetegségben szenvedő vagy erre hajlamos ember egészségi állapotát követték figyelemmel négy éven keresztül, és azt tapasztalták, hogy a magányosan élőknél nagyobb arányban következett be a szívroham, mint azoknál, akik családjukkal, barátaikkal éltek, vagy más közösségben éltek
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.