Ebből még nagy baj lehet - Megfenyegette Kínát az amerikai külügyminiszter a koronavírus elterjedése miatt

Ebből még nagy baj lehet - Megfenyegette Kínát az amerikai külügyminiszter a koronavírus elterjedése miatt

Kína
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 04. 12:31
Kínát tette felelőssé Mike Pompeo a koronavírus világjárvány miatt. Mint mondta: elszámoltatjuk majd a felelősöket.
Bors

„Több jelentős bizonyíték” van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap az ABC televízió szokásos heti politikai vitaműsorának adott interjújában. - írja az indirekt.hu.

Úgy fogalmazott: ezek a lépések „óriási válságot, életek elvesztését, óriási gazdasági károkat” okoztak szerte a világban.

Megerősíthetjük, hogy a Kínai Kommunista Párt minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a világ ne tudja meg időben, mi történik – nyilatkozta Pompeo. A külügyminiszter szerint Kína „úgy viselkedett, mint az önkényuralmi rendszerek”, majd hangsúlyozta: Donald Trump elnök nagyon világos volt. Elszámoltatjuk majd a felelősöket, és ezt a számunkra megfelelő időben megtesszük.”

Trumpot a Fehér Ház csütörtöki sajtókonferenciáján kérdezték arról, van-e megbízható információja arról, hogy a koronavírus a vuhani virológiai intézetből szabadult ki. Az elnök igennel válaszolt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.