Ebben az étteremben több a szabály, mint amekkora a menü

És a szakértők szerint ez pont így jó.

És a szakértők szerint ez pont így jó.

A tokiói Nihonryori Ryugin étteremnek három Michelin csillaga van (azaz határozottan nem egy sokadrangú helyi kifőzdéről van szó) - emellett több tucatnyi szabály vonatkozik az odalátogató vendégekre. Gyakorlatilag több regulát kell betartani, mint egy kórházban vagy egy börtönlátogatás során.

Többek közt a rövidnadrág, a mobiltelefon-használat és a parfüm is tilos, emellett az étkezés alatt szigorúan tilos elhagyni az asztalt. Foglalni is csak akkor foglaljunk, ha biztosan menni szeretnénk, ugyanis ha aznap mondjuk le a foglalásunkat, igen borsos összeget, 20 000 jent (50 000 forintot) kell fizetnünk - fejenként!

A helyre egyébként 10 év alatti gyerekekkel sem mehetünk, és fényképezőgépet sem vihetünk - ez utóbbit azzal magyarázzák, hogy a leejtett kamerák több kárt okoztak már.

William Hanson, egy Daily Mail által felkért etikettszakértő szerint azonban egy cseppet sem kell csodálkozni ezen a sok szabályon. Szerinte ugyanis túl hétköznapivá vált mára az étterembe járás. Az emberek azt hiszik, ha fizetnek valamiért, minden úgy van, ahogy ők szeretnék. „Ha én nyitnék éttermet, gondosan ügyelnék rá, hogy ha egy vendég nem használja megfelelően a kést és a villát, akkor kikísérnénk a helyről” - nyilatkozta.

A Nihonryori Ryugin egyébként jelenleg a világ 31. legjobb éttermeként van számon tartva.