Ebbe a gödörbe ásta el élve áldozatát az újlengyeli gyilkos

Ebbe a gödörbe ásta el élve áldozatát az újlengyeli gyilkos

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 10. 05:10
Horrorisztikus gyilkosságot hajtott végre egy eladósodott solymári férfi. Egy erdőbe csalta az áldozatát, összeszurkálta, majd élve elásta. Az asszonyt napokig eltűntként keresték a rendőrök.
M. S.

Az Újlengyelt és Újhartyánt összekötő út melletti kiserdőben keréknyom jelzi a múlt heti helyszínelést, itt ért véget T. Jánosné élete, méghozzá a leg­borzalmasabb körülmények között. A szigetszentmiklósi asszony április 27-én tűnt el, a rendőrség május 4-én bukkant rá elásott holttestére. Három nappal később pedig elfogtak egy solymári férfit, Sz. Attilát, akit a rémtettel gyanúsítanak.

A Budapest Környéki Törvényszék közölte: a férfi április 27-én 16 óra körüli időben üzleti megbeszélés ürügyén találkozót beszélt meg a sértettel. Az aszszony Dunaharasztin átült a férfi kocsijába, aki Újhartyán külterületére vitte. Ott a kocsiból kiszállította a sértettet, majd legalább ötször megütötte a fején, fojtogatta és késsel legalább hatszor megszúrta a hátán, a hasán és a nyakán. Ezt követően a még elő nőt eltemette. Az 52 esztendős asszony halálát kivérzés és légzési elégtelenség okozta.

Sz. Attilát előzetes letartóztatásba helyezték. Az erős test­alkatú férfi papírjaival és kabátjával igyekezett eltakarni magát a bíróság folyosóján várakozó fotósok elől. A bíróság a szökés, elrejtőzés veszélye miatt elrendelte az előzetes letartóztatást. Sz. Attilát a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja. A Bors a Pest Megyei Főügyészségtől arról érdeklődött: tett-e a férfi beismerő vallomást, azonban a nyomozás érdekeire tekintettel az ügyészség egyelőre nem kommentált.

A velvet.hu szerint Sz. Attila elvált és több millió forint tartozást halmozott fel. Az erdőben, nem messze a holttesttől, találtak egy ásót is. Mindez bizonyíthatja, hogy a gyilkos előre eltervezte tettét. Egyelőre nem tudni, hogy a férfi és áldozata között volt-e valamilyen üzleti kapcsolat.

Bencével is így végeztek

A magyar kriminalisztika történetében több hasonló eset is előfordult, amikor a tettes élve ásta el áldozatát. A 2012-ben meggyilkolt Szita Bence még élt, amikor Bogdán József, Kertész József és Polcz Erika elásta.Egy balatonfűzfői férfi, K. László több mint húsz éve, Fűzfő-Gyártelepen élve temetett el egy nőt, aki túlélte a támadást. Miután K. László szabadult a börtönből, tavaly Kőbányán végzett egy nővel.

Kapcsolódó jegyzetünket itt találja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.