Aktuális

Durván megemelkedhetnek a törlesztőrészletek

Anry Soós Éva

Létrehozva: 2017.04.06.

A devizahitelesek tömegeinek emelkedhet jelentősen a havi törlesztőrészlete akár 15 százalékkal áprilistól. Most telik le ugyanis az az öt év, amely időszakra kedvezményes  árfolyamon fizethették havi törlesztőrészleteiket az árfolyamgát rendszerébe belépők.

Előnye is volt

A rögzített árfolyam fölötti kamat törlesztését fele-fele arányban a költségvetés és a hitelt nyújtó bank átvállalta. A szabályozás értelmében először a gyűjtőszámlán felhalmozott összeggel szemben számolták el a visszajáró összeget, aminek eredményeként a számlákon felhalmozott tartozások jelentôs része eltűnt, és a gyűjtőszámlák 92 százaléka is megszűnt. Sokan tudták igénybe venni a lakástakarékpénztári szolgáltatásokat, és az így összegyűlt megtakarításokból tudnak törleszteni – mondja a szakértő, Gergely Péter.

Átmeneti könnyebbség

Mintegy 170 ezer hitelfelvevő élt a lehetőséggel, jó részük 2012 áprilisa és 2013 nyara között csatlakozott a rendszerhez, ahol a piacinál jelentősen alacsonyabb kedvezményes árfolyam feletti – ki nem fizetett – tőketörlesztés egy gyűjtőszámlára került. Viszont ennek törlesztését most öt év elteltével le kell törleszteni, mivel a határidő lejár sok egykori devizahiteles számára.

Kinek felelt ez meg?

Gergely Péter, a BankRácio.hu hitelszakértője szerint jól jártak azok, akik éltek az árfolyam­gát lehetőségével, hiszen vélhetően ők azok voltak, akik már végképp nem tudták fizetni a tartozásukat. Az öt év alatt viszont volt idejük felkészülni a hitel törlesztésére, megtakarításokkal vagy más módon tudták rendezni anyagi helyzetüket.

Mi lehet a megoldás?

Sokaknak nemcsak a devizatartozás, de más hitelek is egy időben gondot jelenthettek: gépjárműhitel, rezsitartozás, banki folyószámlahitel. A legokosabb dolog ezeket bankon belül vagy egy másik pénzintézetben egybevonni, és egy úgynevezett hitelkiváltó megoldással rendezni együtt az adósságokat – javasolja Gergely Péter. Fix törlesztőrész­letekkel számolhat az adós, vagy a futamidő to­lódik ki.

A férjem élete ráment

– Szerencsére már régen sikerült rendezni az adósságaimat – mondja Görbe Nóra színésznő. – Az árfolyamgát lehetőségét nem vettem igénybe. Sikerült eladni a lakást, és a végtörlesztés körülbelül három éve megtörtént. Ez számomra életmentő volt, de a férjem, Péter élete sajnos ráment a kálváriánkra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578117
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól