Aktuális

Durva: impotens, és mégis gyerektartást kell fizetnie

Bors

Létrehozva: 2015.09.25.

Gyerektartást kell fizetnie egy férfinek, habár impotens. A kislány nem is az ő gyereke. Akkor mégis hogy? – teszik fel joggal a kérdést.

Hét éven át élt párkapcsolatban – habár külön lakásban – egy férfi és egy nő Németországban. A férfi nemzőképtelen, abban az értelemben, hogy szexuális aktusra képes, csak éppen terméketlen a magja, azaz meddő. A kapcsolatuk azonban volt annyira elmélyült, hogy amikor a nő gyereket szeretett volna, a férfi hozzájárult egy mesterséges megtermékenyítéshez. Mindez 2007 júliusában történt.

A férfi ráadásul maga gondoskodott az idegen sperma „beszerzéséről”, és a háziorvosánál írásbeli nyilatkozatot tett: „Ezúton kijelentem, hogy az esetlegesen bekövetkező terhesség anyagi következményeit, illetve a vele kapcsolatos felelősséget vállalom.”

Első alkalommal nem sikerült teherbe esnie a nőnek, így 2007 decemberében és 2008 januárjában újabb próbálkozások következtek – kettejük egyetértésével. 2008. október 1-én világra is jött egy egészséges kislány.

A férfi ugyan még állta a baba stafírungjának, a gyerekszoba berendezésének egy részét, apaként fogadta a gratulációkat, örömmel pózolt a fényképeken is az újszülöttel, és kifizetett három hónap gyerektartást. De aztán becsukta a pénztárcáját, és nem volt hajlandó többet perkálni.

A bíróság azonban most jogerősen kimondta: hiába nemzőképtelen, „hozzájárult a mesterséges gyereknemzéshez, ezáltal szerződéses kötelezettsége van a gyerektartás fizetésére”. Egy ilyen nyilatkozat az igazságszolgáltatás szerint kötetlen formában is kötelező érvényű. Az ítélet szerint a férfinek több mint 17 ezer euró – 5,3 millió forint – tartásdíjat ki kell utólagosan csengetnie.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713279013
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713279013
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135202_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Összeomlott a világom” - Azt hitték sima megfázás, rákos lett a családanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133685_auto_resized.jpg
hirtv.hu

AZ iráni támadást követően magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133433_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A 70 éves Pásztor József a Mandinernek: Szoboszlai Dominiknek szerencséje volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713279013
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120112_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában