Aktuális

Durva: ez a kissác előbb lesz diplomás mérnök, mint hogy betöltse a tízéves kort

Bors

Létrehozva: 2019.11.15.

Ő az igazi ifjú Sheldon.

Nyilván senkinek sem kell bemutatni az Agymenők című sorozat Sheldon Cooperét, aki már kisgyerekként begyűjtötte első diplomáját. Nos, van egy gyerkőc, aki a való életben is elérte azt, amit a sorozatbéli karakter. Laurent Simons mindössze kilencéves, decemberben azonban kézhez veheti első diplomáját, miután mindössze 9 hónap alatt elvégezte az Eindhoveni Műszaki Egyetem villamosmérnök-szakát.

A négy nyelven beszélő, Belgiumban született csodagyerek IQ-ja 145-ös, és már most Albert Einsteinhez és Stephen Hawkinghoz hasonlítják, és olyan nagy nevű intézmények csábítják posztgraduális képzésre, mint például az Oxford.

Simons, ha kézhez veszi a diplomáját, világrekordot állít be, amit eddig Michael Kearney birtokolt. Ő tízéves korában diplomázott Alabama egyetemén - írja Daily Mail.

Laurent - akinek édesapja fogorvos, anyja pedig irodai alkalmazott - egyébként nyolcévesen érettségizett. Azt a tananyagot 18 hónap alatt sajátította el. Egy nap űrhajós vagy szívsebész szeretne lenni, jelenleg azonban a mesterséges szerveket érintő kutatások és a robotika érdekli a legjobban. Az még kérdéses, hol folytatja a tanulmányait. Nagyon szeretne Kaliforniába menni - már csak az időjárás miatt is -, szülei azonban Nagy-Britanniával szemeznek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489011
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489011
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117771_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

30 kilót fogyott Viktória, aki egy szerelmi csalódás miatt hízott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489011
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze