Aktuális

Durva: elhamvasztották, aztán két hónappal később élve felbukkant!

Bors

Létrehozva: 2016.08.31.

<p>Családja az első pillantban azt hitte, szellemet látnak.</p>

Miguel Angel Gomar De Luna eltűnt a mexikói idősek otthonából, hogy elmenjen inni egy keveset. Keresték a nagypapát, posztereket is raktak ki róla, de nem vezetett eredményre semmi.

Hónapokkal később aztán azzal hívta fel a rendőrség a családot, hogy megtalálták a nagypapa holttestét, ami ekkor már erősen bomlásnak indult. Lányának kellett képekről azonosítani Miguelt, de már csak egy nagyon rossz állapotú holttestet látott.

Pár nappal később elhamvasztották a holttestet, és könnyek közt elbúcsúzott Migueltől a családja.

Aztán később egy telefonhívást kapott a család. A rendőrségtől keresték őket azzal, hogy a férfi még mindig él. A teljesen részeg 74 éves férfi az utcán élt, és piáért koldult.

Amikor belépett a családi otthonukba, még mindig tökrészeg volt, a feje pedig be volt kötve egy sérülés miatt – írta a Daily Star.

Erről egy videó is készült, Miguel azt morogja rajta:

„Azt gondolták, hogy meghaltam, pedig én csak mentem és mentem.

A család most egy újabb nehézséggel szenved emiatt: Miguel ugyanis hivatalosan – még – halott.

Ezzel a problémával egyébként mostanában egy brit nyugdíjasnak is meg kellett bírkóznia, pedig ő el sem tűnt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!