Aktuális

Durva dolgokra vette rá a katolikus gimnazistákat

Bors

Létrehozva: 2014.04.29.

Szexmunkára kényszerített két diáklányt egy férfi. A lányok jó nevű katolikus gimnázium tanulói voltak, ráadásul az egyikük igen gazdag családban nőtt fel.

Botrány egy katolikus gimnáziumban! Az egyik hamburgi elitiskola két, akkor 17 éves diákja esténként szexmunkásként kereste kenyerét. Bár helyesebben fogalmazunk, ha azt írjuk: a futtatójuk, egy afronémet kenyerét keresték meg. A férfi ugyanis a bevételük kilencven százalékát elvette.

Az eset alaposan megtépázta a jó nevű iskola tekintélyét. Most bíróság elé állt a lányok stricije, egy 26 éves, afrikai származású német, aki a vád szerint részben erőszakkal kényszerítette prostitúcióra a tiniket.

A fiatalkorú lányok hónapokon keresztül űzték az ipart – írja a Bild. 2012 nyarán előbb az egyiküket vette rá a férfi, hogy hirdesse magát az egyik internetes prostiportálon, illetve lépjen be a Hamburg niendorfi városrészében álló bordély kötelékébe, ami a „Bűnök villája” nevet viseli.

A módos családból származó lány a bevételének csak egytizedét tarthatta meg, de pluszban még 100 000 eurót (31 millió forintot) is adott a férfinek tavaly februárban – a saját pénzéből. A tini ugyanis, amint betöltötte a 18-at, egy vaskos bankszámla gazdája lett, amit a szülei bocsátottak a rendelkezésére. Végül a csúcs az volt, amikor együtt elmentek a lány nagyszüleihez 400 000 eurót tarhálni azzal a mesével, hogy egy nehézfiú megzsarolta őt. Az idős emberek azonban nem voltak hajlandók egy vasat sem adni.

A lánnyal egykorú iskolatárs kevésbé volt együttműködő, őt állítólag ököllel, bambusznáddal és övvel is verte a férfi, de tollbetéttel is sebeket ejtett rajta. Ő is az említett piros lámpás portálon hirdetett, de néhány héttel később kiszállt az iparból.

A kihallgatások során arra is fény derült, hogy van egy régebbi, harmadik áldozat is: 2011-ben megerőszakolt a vádlott egy akkor szintén 17 éves lányt egy másik gimnáziumból. Mindennek a tetejébe a férfi számítógépén, pendrive-ján és okostelefonján tetemes mennyiségű gyerekpornót is talált a rendőrség.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713527113
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713527113
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713527113
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713527113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor