Dunai hajótragédia: szinte biztos, hogy emberi hiba okozhatta a balesetet

Dunai hajótragédia: szinte biztos, hogy emberi hiba okozhatta a balesetet

hajóbaleset
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 30. 11:05
Emberi hiba okozhatta a balesetet, melyhez fogható az elmúlt 75 évben nem történt Magyarországon - magyarázza a szakember.
Bors

Szinte biztos, hogy emberi mulasztás okozta a szerda esti dunai hajótragédiát - árulta el Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára csütörtök reggel az MTI-nek. Ezek a hajók fel vannak szerelve műholdas helymeghatározóval, így négy méteres pontossággal meg tudják határozni a saját és a többi hajó helyzetét, illetve mozgását - magyarázta, hozzátéve: szerda este nem voltak annyira rossz látási viszonyok, akár szemmel is követni lehetett volna a másik hajó mozgását.

A szakember - aki kiemelte, részletesen meg kell majd vizsgálni a baleset körülményeit - elmondta: a fővárosi szakasz még éjszaka is nagyon telített, átlagosan mintegy 70 hajó közlekedik ilyenkor is. Ugyanakkor a hajózás biztonságosnak mondható, hiszen csak ritkán vannak balesetek, s olyan súlyosak, mint a szerda esti, még ritkábban. 

Legutóbb 75 éve történt ehhez hasonló súlyosságú tragédia. Akkor a Balatonon borult fel egy hajó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.