Aktuális

„Drogos pszichopata” végezhetett brutálisan a kislánnyal

Bors

Létrehozva: 2019.03.09.

<p>Börtönből szabadult az a szekszárdi férfi, aki a gyanú szerint brutális kegyetlenséggel ölte meg az ötéves kislányt.</p>

Két évet ült börtönben korábban az a szekszárdi férfi, akit a rendőrség az ötéves helybéli kislány brutális megölésével gyanúsítanak. Ezt a Tolnatáj Televíziónak nyilatkozó egyik szomszéd árulta el, aki azt is elmondta: a gyermekkel rokonságban álló fiatalember komoly drogproblémákkal küzdött, a környékbeliek „pszichopatának tartották, teljesen meg volt őrülve”.

A kislány még péntek délután tűnt el, holttestét órákkal később találták meg a közeli pataknál. Édesanyja szintén a helyi tévének mondta el, milyen rettenetes állapotban volt a gyermek, fejét szinte szilánkosra verte gyilkosa egy tárggyal, és a nadrágja sem volt rajta.

A Tolna megyei Rendőrség emberei órák alatt elfogták a férfit, akit kihallgatása után őrizetbe is vettek, ellene 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölés bűntettének gyanújával folyik az eljárás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143354_auto_resized.jpg
origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713510911
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510911
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült