Aktuális

Drámai fordulat: egymásra talált a két Lotti!

Bors

Létrehozva: 2017.01.14.

Drámai pillanatoknak lehettek a szemtanúi egy amerikai tévécsatorna nézői, amikor a kamerák előtt talált egymásra az elválasztott ikerpár. A megelevenedett Két Lotti története bejárta a világot.

Az élet a legnagyobb forgatókönyvíró, erre példa annak az egypetéjű ikerpárnak a sorsa, akiknek egymásra találását  egyenes adásban nézhették az amerikai tévénézők. Mivel a 2007-ben született kínai lányok szülei – ismeretlen okokból – nem vállalták a nevelésüket, az örökbe adás mellett döntöttek. A születésük pillanatában szétválasztott Audrey és Gracie két különböző amerikai családhoz került. Bár a kislányok feltétel nélkül szeretik „saját” szüleiket, még is úgy érezték, hogy valaki hiányzik az éle­tükből.

Csütörtökön Good Morning America élő adásban szembesítette a „tükörképeket”. Audrey és Gracie először megdöbbent, majd zokogva rohantak egymás felé, és már az ölelésükből látszott, hogy soha többet nem akarják elengedni egymást.

Audrey örökbefogadóinak, Jennifer és Thomas Doeringnek ugyan született három fia, de mindenképp lányra vágytak.

– Nem éreztük még kerek egésznek a családot – vallotta be Jennifer a műsorban. – Azt akartuk, hogy lányunk is legyen, de elnézve az erős férfi vonalat, az örökbe fogadás mellett döntöttünk. Ekkor még nem tudtuk, hogy Audreynak van egy ikertestvére. Nemrég került elő egy régi fénykép, ahol az őt tápláló nő kezében egy másik baba is feküdt, aki a megszólalásig megegyezett a mi lányunkkal. Azonnal kutatni kezdtünk.

Bár nem volt könnyű, sok ajtón kellett kopogtatnia, Jennifernek sikerült kapcsolatba lépnie a Gracie-t örökbe fogadó családdal, Raisenberrysékkel.

– Leírhatatlan érzés látni egy másik lányt, aki pontosan úgy néz ki, mint Gracie, de mégsem ő az – hüledezett az adásban Nicole Rainseberry.

De nem csak a szülők küzdöttek a könnyeikkel: a két kislány sem bírta abbahagyni a sírást. Megfogadták, hogy soha többé nem válnak el egymástól. A műsorvezető kérdésére kiderült: mélyen, legbelül mindketten tudtak a másik létezéséről.

– Mindig azt éreztem, valaki hiányzik, most végre minden tökéletes – lelkendezett Audrey. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135844_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713292513
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135692_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A szólásszabadság felkent papjai őrjöngve ünneplik az elnyomó brüsszeli kommunista diktatúrát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713292513
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte